Balogh István: „Nekem szerencsém volt…”. A 100 éve született Balogh István emlékére - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 42. (Nyíregyháza, 2012)
Balogh István visszaemlékezése - Debreceni diákévek
Debreceni diákévek Debrecen belvárosa (1920-as évek) El kell mondanom azt is, hogy majdnem minden félévben egy vagy két tárgyból meg is buktam. Év végére azonban úgy ki tudtam húzni, hogy soha nem buktam meg. Jó jegyeim latin nyelvből voltak tartósan, az is felsős koromban, azonkívül magyar nyelvből és irodalomból, történelemből meg földrajzból. Ezek érdekeltek már akkor is, olvasmányok alapján írott pályázatot is nyertem. Utólag visszagondolva, igen naiv pályázat lehetett az, olyan, ami egy hetedikes gimnazistától elvárható. Az osztályszellem egész érdekesen alakult. Nem vettünk észre látható kedvezést senki javára, pedig a Kardos nagykereskedő gyerekével jártunk, jómódú zsidó orvosok és ügyvédek gyerekeivel. Voltak, akiket jobban eresztettek el hazulról és több mindenfélét megengedhettek maguknak, de ezeknek sem kedveztek. Néhány tanár az ilyen aranyifjúknak tekintett fiatalokat inkább hátrább szorította. Ez is inkább a fiúk magatartása miatt történt. Nagyobbrészt szegény gyerekek jártak a gimnáziumba, tanító- meg papgyerekek, azoknak sem ment olyan jól. Hatvanhárman végeztünk. Igazi jómódú polgárgyerek talán tíz, ha lehetett közöttünk. A többséget az értelmiség alsóbb rétegeiből valók tették ki, akik nem nagyon hányták-vetették magukat. Különben is, aki bent lakott a konviktusban, igazán nem hánytoroghatott. Vagyon vagy származás szerinti különbségtételt nem vettünk észre az iskolában. Voltak tanárok, akiknek egyesek kedvenceik voltak, de ez sem mondható 33
