Balogh István: „Nekem szerencsém volt…”. A 100 éve született Balogh István emlékére - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 42. (Nyíregyháza, 2012)
Balogh István visszaemlékezése - Debreceni diákévek
Balogh István: „Nekem szerencsém volt...” általánosnak. Érdekes, hogy ezt is inkább a fiatalabb tanároknál lehetett észrevenni. Ők gyakran ki is mondták, hogy nem muszáj mindenkinek érettségizni, a csizmadia mesterség is jó... A gyerekek közt klikkek, csoportok alakultak. Engem különösebben nem kedveltek a tanárok, érettségin azonban egészen jól mentem. Későn érő gyerek voltam, mire tizennyolc éves lettem - 1931-ben érettségiztem - úgy látszik, már megjött az eszem. Ebben a korban kialakul az embernek az intellektusa, akkor már az összefüggéseket is jobban láttam. Magolni nem kellett, de azért voltak dolgok, amiket okvetlenül be kellett biflázni. A matematikai, fizikai képleteket be kellett vágni. Érettségin úgy sikerült egészen jó eredményt elérni (a bukdácsolások után), hogy nem is volt hármasom, csak kettes meg jeles. Ez aztán nagy dolognak számított. Az is hamar kiderült, hogy más-más az osztálytársak anyagi helyzete. Az osztály egy része például nem tudott elmenni az érettségi bankettre sem. Váratlanul jó eredménnyel érettségiztem, átlagosan jóval. Ez aztán lehetővé tette az egyetemre való felvételt is. Magától jött szinte, hogy kértem a felvételemet, igaz, eredetileg is készültem a pedagógus pályára. Negyedik gimnazista korom után felvételt kértem a tanítóképzőbe, de nem volt jó a hallásom és az énekhangom, így nem sikerült. Majdnem egy évet szalasztottam is emiatt időközben. Úgy vettek fel a zsidó gimnáziumba november folyamán, majd onnan mentem vissza a református gimnáziumba.17 Az egyetemi évek meglehetősen szabadnak indultak. Mikor leérettségiztem, úgy éreztem, hogy valamiféle védettségből kikerültem. A napi kötöttségtől felszabadult az ember, szinte megijesztett az a nagy szabadság és a felelősség, hogy a magam sorsának intézője kell legyek. Ma sem tudom megmondani, hogy apámék mit gondoltak, hogy bírták, mert hiszen az egyetem akkor borzasztó költséges volt. A felvételért is fizetni kellett minden félév elején 40 pengőt. A tandíj is sok volt, 105 pengő egy félévre, és akinek nem volt mentessége, meglehetősen nehezen bírta. Nem is kíséreltem meg, hogy internátust kérjek, 17 ,, Pistának sem lehetett túlságosan sok elképzelése — a könyveken túl - az életéről. Talán éppen valamiféle bizonytalanság vitte bele abba, hogy negyedik után a képzőbe jelentkezett. Miután a »Mint a szép híves patakra« kezdetű zsoltárt elénekelte, a felvételi sikertelenül be is fejeződött. A gimnáziumról, ahol anélkül is nagy volt a létszám, már lemaradt, hát hazament és beállt az őszi munkálatokba. Testvérei mesélték... hogy Pankotai, egy régi facér cselédjük... ült a trágyás szekéren, Pista, vállán villával, könyvvel a hóna alatt ballagott a szekér után. Anyja borzasztóan sajnálta... ment a tanítóékhoz... ott volt a tanfelügyelő is, aki anyja panaszára közbenjárt és november táján, hogy ne veszítsen évet, felvették a zsidó gimnáziumba. Még szeretett is oda járni, mint díszgojnak [egyetlen nem zsidó vallásúnak] nem volt rossz dolga. Hatodikban került vissza ismét a Kollégiumba. " Részlet dr. Balogh Istvánné Dávid Gabriella kiegészítéséből. 34
