Balogh István: „Nekem szerencsém volt…”. A 100 éve született Balogh István emlékére - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 42. (Nyíregyháza, 2012)
Balogh István visszaemlékezése - Debreceni diákévek
DEBRECENI DIÁKÉVEK Jó tanuló voltam, az elemiben első tanuló. A tanító, Varga József rendszeresen járt hozzánk, disznótorokba is mindig meghívtuk. Nőtlen ember volt sokáig, nagyon későn nősült meg. Máskor is, aratáskor, csépléskor is eljött. A cséplés vendéglátás volt akkor minálunk meg a tanyákon mindenfele, nagy sütés-főzéssel, mert a cséplőgép tulajdonosnak, a gépésznek, az etetőnek meg a pec- kásnak16 enni kellett adni. A gazdának kellett ellátni őket. Varga tanító úr nem hagyott apámnak békét, hogy írasson be a Kollégiumba, középiskolába. Mint említettem, én nem tudtam felkelni korán. Nem voltam rossz alvó, de az Istennek nem lehetett felverni hat óra, hét óra előtt: Azt mondták a szüleim, hogy ebből a gyerekből nem lesz paraszt sose. Jó tanuló, adjuk Debrecenbe, a Református Gimnáziumba, ami még akkor is őrzött valamit a régi hagyományokból. A tanyáról jártam be vonattal. Közel volt az állomás, minden nap jöttem- mentem az iskolába. Miután akkor az infláció már megkezdődött, búza-valutában volt a tandíj megállapítva. Búzában is be lehetett adni a konviktus részére, vagy a búza mindenkori árát be lehetett fizetni. Nem volt kibírhatatlanul sok a tandíj az infláció első idejében. Annál borzasztóbb lett azután, amikor a gazdasági válság bekövetkezett. Arra emlékszem, hogy debreceni parasztgyerek csak egy volt velem, Boldogh Pista, aki később a szarvasi gazdaképző iskolát végezte el (középiskola volt az is), ő járt velem negyedik osztályig. Rajta kívül még három - egy nyírmihálydi, egy kábái és egy püspökladányi - parasztfiú volt osztálytársam. Ötvenketten voltunk az első osztályban. Elég sok bejáró gyerek akadt, nem ismerték akkor a napközi otthont. Egy osztály ki volt jelölve a bejárók számára, és a vonat indulásáig nem volt szabad kitenni a lábunkat az iskolából. Nem kóboroltunk, csavarogtunk a városban. Akkor hát mivel tölthettük az időt? Meg kellett tanulni a napi leckét, megírni a házi feladatot. Ahogy visszaemlékszem - akárhogy töröm a fejemet - odahaza én nem tanultam semmit, nem is igen lehetett volna. Ha már hazamentem, otthon befogtak erre-arra: most menj a disznót, a tehenet őrizni, menj kapálni a kertbe vagy anyámnak segíteni. Első gimnáziumban ugyan latint tanultam otthon sokáig, az okozott nekem gondot. Mert - mint ahogy a mostani nyelvtanításban is - meg kellett tanulni egy, a magyartól eltérő nyelv szerkezetét. Egészen csodálatos dolog volt, 16 A kazán, gőzgép fűtésénél segédkező fiúgyermek. 31
