Dávid Gabriella: Nana, mesélj! - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 41. (Nyíregyháza, 2010)
III. Tanítónőként Erdélyben - Tordos
volt kíváncsi: van-e nekem földem, hány hold? Amellett reméli, tudom, hogy nekem tanítanom is kell, és az anyámat, meg az öcsémet nem támogathatom, mivel ő kisnyugdíjas anyját segíti, és képzős húga taníttatásához járul hozzá. Szóval, remélhetőleg érti Jóska, hogy miről is van szó! És szegény - poéta - Jóska annyira értette, hogy most a legszívesebben a föld alá süllyedt volna előttem, hiszen egy kevéske része neki is volt abban, ami először el sem kezdődött, de utána csak feléledt... és ne haragudjak rá, de ne is áruljam el Fityinek, amit most tőle megtudtam. Ha Jóska azt gondolta, hogy engem végzetesen megsebzett ez a dolog, az csak amiatt volt, hogy a megdöbbenéstől szóhoz sem jutottam. Még ha visz- szariasztott is a megismerkedésnél Fityi vicsorgó mosolya, ennyi ravaszság elképzelhetetlen volt számomra. Hiszen első perctől kezdve sem titkoltam, hogy én csak egy szegény kis koldus verebecske vagyok. Talán nem hitte el, mert olyan derűsen tettem? S ennyi idő után kellett bizonyságot szereznie róla? Azután pedig olyan gonoszul támadott, ami a legérzékenyebben érintett. Ez bizony egy kicsit sok volt... Fityi csak másnap érkezett, kimért és papos volt. S ha nekem könny szökött a szemembe, az csak azért volt, mert nem vághattam oda az igazságot, amit Jóskától megtudtam. Azt mondta, ne csináljak jelenetet, mert esetleg mások is néznek. Nem csináltam, ettől kezdve kerültük egymást. Különben is, nem ezért jött ő ide, hanem próbaprédikációra, mivel Baconban papi állást hirdettek meg. Meg is tartotta a következő vasárnapon, s mi, a konferenciázók is ott voltunk a templomban. Olyan kenetteljesen beszélt (én még nem hallottam ezelőtt prédikálni), hogy amikor a Miatyánk végére értünk, gondolatban még megtoldtam azzal: hála Uram, hogy megszabadítottál a gonosztól. Hogy mint papné, nem kell egy életen át ilyen prédikációkat hallgatni minden vasárnap. Sinka Jóskának már másnap el kellett utaznia, és abban a tudatban ment el, hogy engem nehéz válságban hagyott itt. Ez nem volt így. A konferencia további idején én egészen jól éreztem magam. Faliújság szerkesztőség is volt egy parasztszobában, s oda egy-kettőre berángattak rajzolónak. Tréfás rajzokat kellett készíteni erről-arról, személyekről is, amik aztán vagy hasonlítottak az illetőhöz, vagy nem. Nem voltam jó portré-rajzoló, de azért a Fekete Nagy Mihályról készített egészen jól sikerült. így ismertem meg Fekete Nagy Mihályt63, a bukaresti Kárpáti Kőnyomatos főszerkesztőjét, aki ugyan már nem tartozott éppen e szorosan vett „ifjúsághoz" de igen lelkesen vett részt az ott folyó munkában. Főleg társadalmi, irodalmi, és különböző ismeret- terjesztő témák kerültek előadásra. Minden tömegesebb összejövetelt csak a 63 Fekete Nagy Mihály (1894-1954) - író, újságíró, szerkesztő. 1936-39 között Bukarestben Carpatpress c. alatt kőnyomatos magyar sajtótájékoztatót jelentetett meg, hetente. A Magyar Népközösség brassói tagozatának igazgatója volt, 1944 után a Népi Egység munkatársa. Feleségével ismeretlen körülmények között öngyilkos lett. 189
