Dávid Gabriella: Nana, mesélj! - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 41. (Nyíregyháza, 2010)
I. Két világháború között - Székely udvar hely, Református Tanítóképző
Férjnél sohasem volt, mint tanárnőink jó része abban az időben, de ez így nagyon beleillett ebbe a kálvinista zárda egészébe. Főleg számtant tanított, azon kívül természettant, természetrajzot, élettant. Tavasszal az óráit a kertben tartotta, ott kellett meghatározni a növényeket. Tankönyvet nem nagyon használt, magyarázat után kellett tudni nála, meg kellett tanulni jegyzetelni. Nem mindenki tudott, pedig a legtöbb tárgyat, magyar irodalmat, világtörténelmet, pedagógiát mind így tanították, s így is kérték számon. Én elég jól jegyeztem, s tanuláskor megvolt a magam csoportja, akik meghallgatták, míg vagy kétszer elmondtam nekik. Két-három ilyen csoport alakult ki az osztályban. Az élettant H. G. Wells nagy élettana szerint tanította, s a könyvet is ideadta, hadd okosodjunk abból is. Azt is megjegyezte mellesleg, hogy az a hét nap, ami alatt Isten a világot teremtette, sok millió évet jelent, s az ember teremtésekor talán csak egy amőbához hasonlíthatott. Szobája a földszinten volt, nagyon puritánul rendezve be, egyetlen dísze az ágya felett levő reprodukció, Munkácsy Ecce homo-jából Krisztus mellképe. Vele aludt Kató, esperesné asszony húgának nagyobbik leánykája, aki nappal intemátusi volt, és Hermin néni gondoskodott róla iskolaidőben. *** Innen, az intemátusból senki nem mászkálhatott haza látogatóba, ha már nagyon vágyott az otthonra, mint Szentgyörgyön. Igaz, általában nehéz is lett volna. Udvarhely igen félreesett mindentől, rossz volt nemcsak a vonat, de az autóbusz közlekedése is. Nagyok a távolságok, hiszen még Aradról is volt növendék. De a szülői látogatás sem volt nagyon kívánatos. Látogatót, ha mégis akadt, csak a bejárati előtérben volt szabad fogadni, hálóba, dolgozóba, tanterembe felvinni nem lehetett. Még a sok csomag küldését sem nézték jó szemmel. Minek az? Van itt mindenkinek mit enni. Volt azonban egy alkalom egy évben, amikor mindenkinek érkezett csomagja. Ez volt a Mikulás napja. Mennyi izgalommal lehetett lesni a kis zöld postakocsit, s ahogy a postás hordta a sok kisebb-nagyobb csomagot. Még engem is elfogott az izgalom, pedig én soha nem kaptam semmit, s az olyan szomorú volt. Egyik évben megkértem Mamit, küldjön nekem ő is egyszer egy egészen kicsit, de a válasz az volt: „honnan küldjék fiam én neked csomagot, nincs nekem pénzem..." Különben a Mikulás volt a legvidámabb ünnepünk. Akkor lehetett bármit csinálni, ami se időt, se pénzt nem kívánt. Az elsőt az ebédlőben rendeztük, minden osztály beszállt valami bohóckodással. Utána még tánc is volt, persze fiúk nélkül, mert olyasmi itt szóba sem jöhetett. (Egyik évben egy osztálytársunk, aki kintlakó volt, végigsétált a főtéren egy fiúval, az intézetben megtudták - besúgó mindig akadt - s L. Ilonkát kicsapták az iskolából.) *** 94
