Dávid Gabriella: Nana, mesélj! - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 41. (Nyíregyháza, 2010)

I. Két világháború között - Székely udvar hely, Református Tanítóképző

vacsora, utána ismét tanulás kilencig. Esti áhítat és mosdás után lefekvés, tízkor oltás... Na igen, hát fecsegés még azután is volt, de már nem soká. A hálószobái beosztás éppen arra volt jó, hogy a testi-lelki jóbarátok ne egy rakáson legyenek.

Ez volt a napirendünk. Ezen a heti rend sem sokat változtatott. Fürdőszobánk kettő volt 3-4 káddal, fürdésre kéthetenként került sor, csoportokba beosztva. Szombatonként szekrényrendezés, délután harisnya-stoppolás. Vasárnap délelőtt istentisztelet, télen otthon, jobb időben a templomban. Előtte és utána szabad foglalkozás. Ilyenkor kézimunkázgattunk is, ami miatt Hermin néni meg is szólt, de meggyőztük róla, hogy az nekünk nem munka, hanem szórakozás. Ilyenkor „szellőzött ki" az egész héten hordott köpenyünk, s vett fel mindenki valami otthonról hozott ruhát. Akinek volt, ilyenkor felvehette egy-egy jobb darabját, de nem soknak volt, hát azt vette fel, amit a köpeny alatt is hordott. Vasárnap délután lehetett nagyokat „dumálni" a nyárról, vagy akinek már akadt, udvarlókról. Lehetett elbújva olvasni, mert arra volt a legkevesebb idő. Pedig voltak kötelező olvasmányok is, de aki még arra sem ért rá, vagy nem is nagyon ambicionálta, hát annak elmondta olyan, aki mégis csak olvasott valahogy.

Egyébként az olvasásra csak lopni lehetett az időt. Voltak merészebb lo- pók - és kevésbé merészek. Én kis növésű voltam, mindig az első padban ültem, ott pedig nem lehetett olvasni. Nekem csak az óra előtti kis idő maradt, meg a szünet. Na nem mondom, Imreh Domokos óráján azért még nekem is sikerült. Imreh Domokos nem tanár volt, hanem iskolaorvos. Az egészségtant ő tanította. A lányokat nem ismerte, lehetett össze-vissza ülni, még akár a pad alatt is. Voltak, akik vallásórán olvastak. Bíró Sándor vallástanárunk elmondta, fel is adta a leckét, meg felelt is, ha a delikvens nem tudta - ez gyakran megesett és mindenki tízest kapott.

Azért a vallásóra nem egészen ennyiből állott. Tudott másról is beszélni Bíró Sándor tanár úr. Egyszer például feltette a kérdést: Minek érzzük magunkat elsősorban, reformátusnak, vagy magyarnak? S úgy látszik, a tanár úr nem volt túlságosan dogmatikus, mert én kijelentettem, hogy elsősorban magyar vagyok, és azután református. S a tanár úr nem botránkozott meg rajta, sőt elvárásunk ellenére egyetértett velem, és teljesen igazat adott.

Aztán olvasunk kézimunka órán, általában Jókai valamelyik kötelező regényét hangosan, folytatásokban.

Akadtak olyanok, akik szilencium alatt olvastak. De ez nem volt megszokott eset. Ehhez, valamivel több kellett, mint személyes bátorság, ez inkább szélhámosság volt. Pedig ott olvasni könnyebb volt, mint bárhol. A dolgozóban két sorban álltak a hosszú világosbarna asztalok, zöldre lakkozott lappal. Két oldalán négy-négy fiók volt, mindenki kapott egyet, lakattal. A lakat kulcsa a nyakban lógott fekete pertlin. Más ékszert viselni úgyis tilos volt. Megbízható, jó volt ez a madzag, mindig kéznél volt, el nem kallódhatott.

90