Dávid Gabriella: Nana, mesélj! - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 41. (Nyíregyháza, 2010)

I. Két világháború között - Egy esztendő iskola nélkül

fagyot. Napközben Mami az ismerősöket járta foltoznivalóért. A varrógép már nem volt meg, Mami visszavitette, mert a részletet nem tudta volna fizetni. ígérték ugyan, hogy hoznak egy régit helyette, de az még nem volt itt. Én meg bebugyolálva kézimunkázgattam. Egyik lakó egy román asszony volt, a Regátból jöttek, fakitermelésnél dolgozott az ura. Az megsajnált, kézimunkát adott, megfizette, s azon kívül, ha valami jót főzött, egy-egy finom falatot hozott a számomra, mert nagyon csúnyán köhögtem. A foltozgatásért kanál zsírt, kis krumplit, csupor lisztet kapott Mami. Pénz nem került ezért soha. így aztán egyszer bement Szentgyörgyre, Kásásnéhoz, akinek kézimunkaüzlete volt, hogy valami kézimunkát hozzon számomra. Akadt is ez-az, kisebb, kevés keresetű dolgok, amikért alig csurrant-csöppent valami.

Egyszer aztán azt mondta Kásásné Maminak, hogy van neki egy vevője, egy gyógyszerészné, annak kéne kontúrozni egy nagy kelim függönyt. De mert ő is szereti azt hímezni, úgy lenne jó, hogy ami már ki van kontúrozva, s azt maga töltse ki. De ahhoz az kéne, hogy elmenjek hozzájuk egy hónapra, ad 500 lejt és teljes ellátást, és én azalatt a függönyt kikontúrozom. Otthon meghánytuk-vetettük a dolgot. Itthon sem keresek többet egy hónap alatt, meg nincs is folyamatosan munka. Ott nyilván melegebb is van, mint itthon. Egy hónapot ki lehet bírni, hát elfogadom, elmegyek.

Felültem a vonatra, s elmentem. A gyógyszerészné nagyságos asszony volt, de valahogy nem olyan, mint amilyeneket én eddig ismertem. Mikor megérkeztem, bevitt, megmutogatta a lakást, azt is, hol fogok dolgozni. Én meg azon törtem a fejem, hogy vajon hol fogok aludni. Estére megtudtam. Volt egy szűk kis cselédszoba emeletes ággyal. Az emeleten azonban Vilike aludt, a laboráns lány, alul Biri, a szakácsnő. Aztán a kamrából előkerült egy nyikorgós, rozsdás, összecsukható ágy, arra valami régiszagú nagykendő, ami az öreg tekintetes asszonyé volt, amíg meg nem halt, egy kis gubancos töltésű párna, s még csak lepedő sem. Az lett az én fekvőhelyem egy hónapon át. Első este bizony sírtam szép csendesen. Hiszen igaz, hogy most már nagyon-nagyon szegények lettünk, de nálunk, soha senki, még a cseléd sem aludt ilyen kutyavacokban. Na, meg ami a legjobban fájt, s amit nem is tudtam megszokni, hogy amolyan kiscseléd sorba kerültnek éreztem magam.

Vili laboráns volt, de csak a neve volt ilyen „úri", a minősítése még nálam- nál is alacsonyabban állt. Volt neki négy polgárija is, de itt amolyan „inkább szobalány" szerephez jutott. Félszeg, vörös arcú, s az örökös gyógyszertári mosogatástól vörös kezű lány volt. Zokszó nélkül mosta asszonyának a felkötőit24, vagy vitte ki a bilit a hálószobából a fürdőszobában levő vécébe, ami mellesleg tíz lépésre volt a hálótól, de kényelmes asszonyának az is sok lett volna. Az egy hónap alatt azt hiszem, tíz mondatot sem lehetett kihúzni belőle.

24 Egészségügyi vászoncsík a nők nehéz napjaira.

78