Dávid Gabriella: Nana, mesélj! - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 41. (Nyíregyháza, 2010)

I. Két világháború között - Bodor-internátus

Zsófikát tehát kedveltem, de ő engem nem. De kezdem inkább a legelején...

A Bodor nem az első internátusi szállásunk volt. A bentlakás szűkös volt, nem jutott mindenkinek hely. Itt a jelentkezési sorrend volt az irányadó. Mindig a később jelentkezők voltak a kiesők. Én tudnivalóan szinte az utolsó percben jutottam be az iskolába, tehát az is természetes volt, hogy a kívül maradók közé kerültem. Természetesen azokról is gondoskodtak valamiképpen. így például Szász Béla vallástanár, tanári lakásnak túl nagy, kertre néző ebédlőjét ajánlotta fel a kívül maradók részére. így kerültem én oda a másik elsőssel, Ferencz Etával. De csupán 3-4 napig voltunk külön lakók, mert késve érkeztünk a reggelihez, vacsorához egyaránt, s valahogy az út is hosszabb volt mindig az iskoláig, mint amennyi valóban lehetett. Nem ismerve az utat, elcsellengtünk. Böske néni végül is ránk nézett mosolyogva, ahogy szokta: „két kis ügyefogyott", mondta, s aztán helyet szorítottak számunkra a Bodorban. Két ágyat még beszuszakoltak a többi közé.

Mikor Etával első délután magunkra maradva bámultunk ki a kertbe, s a nagy körtékkel megrakott körtefára, Eta szembefordult velem. S egyenesen szegezte nekem a kérdést:- Te úri vagy?- Igen - feleltem, mert mióta Kicsi Rózsi azt mondta, hogy „de úri bitang", azóta tudtam, hogy „az" vagyok. Különben is, Maminak egyik nevelési érve lett erre hivatkozni, s nem egyszer tiltott valamitől azzal, hogy „te úri gyerek vagy".- Mert én paraszt - fejezte be Eta a mondatát. Meglepődtem, mert Oltsze- men senki sem vállalta ezt. Ilyet mondani bárkire sértő volt. Ott csak „földművesek" laktak, a paraszt szó a rossz modor, neveletlenség megbélyegzése volt.

Aztán még szinte egyszuszra elhadarta, hogy ő gidófalvi - ami Oltszem- hez közel van - és rajta kívül még két elsős is van onnan. Az egyik Jancsó Zsófika, az is paraszt, de ők nagygazdák, meg Nagy Juliska, azok nem olyan gazdagok. Zsófika és Juliska olyan jó barátnék, hogy nem lehet őket elválasztani egymástól. S ha már azok jöttek, őt is elhozták. Ő ugyan se nem jó tanuló, s nem is gazdagok de azért jött...

Később Eta lett az intemátus bohóca. Mikuláskor megírta szüleinek a rég ismert diák-anekdotából ismert verset:

„Édes szüleim fáznak a füleim, küldjenek egy sapkát, benne egy nagy tortát..."

A torta helyett küldtek neki egy cserépfazék szilvaízt, azzal kínálgatott nevetve mindnyájunkat. És ő volt az is, akinek odafagyott a nyelve a kúthoz.

66