Dávid Gabriella: Nana, mesélj! - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 41. (Nyíregyháza, 2010)
I. Két világháború között - Bodor-internátus
„Nincsen párja, de van babája A szentgyörgyi Mikóbeli diáknak, Róza néni, hej, szereti, Reggelenként jó zupával eteti. Mert nincsen párja, de van babája A szentgyörgyi Mikóbeli diáknak. Majd ütemesen: „Kolbászt kérünk! Kolbászt kérünk!" Róza néni volt a kollégium szakácsnéja. Lelkész özvegye, bizony már elég koros. Hogy a gyenge kosztnak az ő hiányos szaktudása volt-e az oka, vagy talán a pénz volt kevés, azt éppenséggel nem lehet tudni, az azonban egészen biztos, hogy Róza néninek sok haszna nem volt az egészből, mert ő inkább magát is odaadta volna a diákjainak, mintsem megrövidítse őket. Az időnkénti sztrájkok után javult is egy-két hétre a helyzet, de nem tartósan. Ezekből a lázadásokból nekünk is ki kellett volna venni a részünket, de az nem ment. Kevesen voltunk, és féltünk Böske nénitől, de aztán a fiúktól kaptuk meg a magunkét. Úton-útfélen, séta közben, a sort kísérgetve ránk olvasták „teljes szöveggel" jelvényünk Sz. M. K. betűit: Szamár Maga Kisasszony. Egy alkalommal éppen lyukas óránkon loptuk a napot a tanteremben, bejött az egész iskola igazgatója, Csutak Vilmos, és mondja nekem:- Fogj egy széket, meg egy radírt, s gyere... Megilletődve mentem utána a fiúkat a lányoktól elválasztó, és mindig zárt ajtóhoz. A karton táblán, ami nagy betűkkel hirdette, hogy itt a Székely Mikó Kollégium Polgári Leányiskolája következik, ugyancsak kalligrafikus nagy betűkkel ékeskedett a bosszú, hogy a nevezettek: „Csutak szamarai". Aláírás: „Rigli". (Rigli címfestő volt a városban.)- Ti nekem nem szamaraim, hanem angyalaim vagytok - mondta az igazgató bácsi. Ezzel el is volt intézve minden. A tettest nem keresték, kisebb diákcsínyből nagy hűhót senki nem csapott. De azért az is megesett, hogy Böske néni felment néha panaszra a fiúk irodájába, és raportra idézte egyik-másik nagydiákot, ha az osztályfőnököt nem tartotta elég erélyesnek, és oda szólt:- Nem így kell ezt, tanár úr! Gyere ide, fiam! - azzal szép puha, fehér kezeivel lekent vagy két alapos nyaklevest, mondván: Elmehetsz! - Féltek is tőle, mint a fűztől, pedig ő nem is tanított a fiúknál. Mikor Róza néni úgy két év múlva nyugdíjba vonult, valami úton-módon szóba került Mami is. Én azonban siettem mindenképpen lebeszélni erről a lehetőségről, amiért az öcsköstől szemrehányást is kaptam, mondván, nyilván szégyelltem, hogy Mami szakácsnő legyen ott, ahol én tanulok, pedig akkor neki is könnyen be lehetett volna jutni az iskolába. Szégyenre emiatt semmi okom nem lett volna, hiszen ilyesféle állásokba rendszerint elárvult papnék, 59
