Dávid Gabriella: Nana, mesélj! - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 41. (Nyíregyháza, 2010)

I. Két világháború között - Bodor-internátus

kávé sokszor kozmás, árpából főzött lötty volt. A tea áporodott, sötét, csupán cukorral ízesítve. A köménymag levesben mogyorónyi rántáscsomók, és tömérdek köménymag úszott. Nem hiába termett kömény a réten, jutott belőle bőven. Arra senki nem gondolt, hogy esetleg meg is lehet szűrni, vagy talán épp azért, mert „has telik vele"?

Az ebéd néhány fogására ma is emlékszem, de igazán nem ajánlanám a lányok-asszonyok műsorába. Vasárnap rendesen húsleves volt. A levesben rizs, a kifőtt marhahúst ledarálták, s öklömnyi fasírozott készült belőle, akkorát sem azelőtt, sem azóta nem láttam. A nagy húsgolyókat aztán egy kicsit még meg is sütötték, csak annyira, hogy egy vékony kéreg képződött rajta, ami összetartotta, belül locsogott, puha maradt. Ehhez főtt krumpli járt, csöppet zsírozva.

A tejberizst nagyon hígra főzték erősen vizezett tejben, s nagy zománcos tálakba tették. A tetejét megszórták fahéjjal, vagy kakaóval. Aki éppen soros volt az első szedésben, a nagy kanállal jól elkeverte az egészet, hogy abból a bizonyos fahéj- vagy kakaóízből mindenki egyformán részesüljön. így lett a tejberizs egy fertelmes színű, gusztustalan valamivé. Ehhez hasonló elbánásban részesült a szárazbab főzelék is, aminek a tetején néhány szem tepertő és kevéske pirított hagyma árválkodott. Azt is illő volt elkeverni, de az már egészen bizonytalan volt, hogy a tepertőből jutott-e mindenkinek akárcsak egy szem is. Ezért aztán ha valaki olyan szerencsés volt, hogy egyenesen kettőt halászott ki, arról mélységesen hallgatott, mert az bizony nagy igazságtalanság számba ment.

Néha, vasárnaponként még sült tészta is akadt. Disznóölés után zsemle nagyságú tepertős pogácsa, máskor valami kakaós lepény. Egyébként disznóöléskor vacsorára picike véres és májas hurka került az asztalra, de mintha annak a disznónak kolbásza nem is lett volna. Bármilyen gyenge is volt a koszt, a pótlás csak felfért. Ilyenkor két vállalkozó kapta-fogta a tálat, s az udvaron keresztül lement a konyhaablakhoz, s ott dörömbölt, amíg valaki észrevette őket, elvette a tálat, s abban hozta a „repetát". A konyha az alagsorban volt, de a fiúk ebédlője is, s így a várakozás nem volt unalmas. Egy kis „néma" szórakozást mindig lehetett lopni.

Fiúk sokan voltak, a nyolcosztályos gimnázium zömét vidéki gyerekek adták, mivel egész Háromszéken ez volt az egyetlen magyar nyelvű gimnázium. Természetesen jöttek távolabbról is. Időnként lázadtak a gyenge koszt miatt és „sztrájkot" hirdettek. Arra természetesen volt gondjuk, hogy legalább is egy „tejberizses" napra essen, a hazaiból pedig előzőleg jól teleették magukat. Aztán aznap hiába szólt az ebédre hívó csengő, ebédlő helyett a konyhaablak előtt sorakoztak, és tele torokkal fújták:

58