Dávid Gabriella: Nana, mesélj! - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 41. (Nyíregyháza, 2010)
I. Két világháború között - Szülőfalum, Kerelőszentpál
Tehát mi nem menekültünk, de akadtak olyanok, akik éppen a mi falunkban kötöttek ki. Voltak székely családok, akiket a kölesi országúton talált a hír, hogy megállították a románokat. Vissza még nem fordulhattak, hát bejöttek a faluba, aztán ott is ragadtak egy időre. A szomszédunkban is lakott egy székely család. Az éppen üres fogadóba szállásolták be őket. Egy mama volt, két hozzánk hasonló kislánnyal. Összebarátkoztunk, és a lekváros kenyerünket is rendszerint megosztottuk velük. Nem sok ennivalójuk volt, de volt egy egész zsák mákjuk. Ahol ennyi mák termett, ott bizonyára termett egyéb is, dehát a nagy kapkodásban talán éppen ez akadt a kezük ügyébe, s ezt hozták magukkal. Lajos meg Iza másik faluba jártak iskolába. Mami indoklása szerint azért, mert csak ott volt református iskola. A később kiderült igazság szerint pedig azért, mert Mami meg a plébános közt némi-nemű nézeteltérés támadt éppen miattam, s keresztelés nélkül is ezért maradtam. Míg a Maros be nem fagyott, csónakon jártak át a túlsó oldalra, mikor aztán jég borította a vizet, egyszerűen átcsúszkáltak rajta, s ez mindennél nagyobb élvezet volt számukra. Déllő messze volt, a tanítás pedig délelőtt és délután folyt. Ebédre nem lehetett hazajönni, vittek magukkal valamit a tarisznyában és azt ették. Volt táskájuk is, Udvarhelyen azt hordták, de itt mindenkinek anyja-készítette szürke posztó vagy tarkaszőttes tarisznyája volt. A táskával kicsúfolták volna őket. így hát Mami is varrt nekik, s hogy mégse legyen olyan, mint mindenkié, maradék bútorszövetből csinálta. Késő délután érkeztek csak haza, s az igazság az, hogy bizony elég keveset voltunk mi együtt, s nyilván a kis apró-cseprő közös élmények, játszások, veszekedések - ami a testvéreket egymáshoz köti, s a testvéri összetartozás egyik feltétele - hiánya volt az oka egy egész életre szóló elidegenedésnek. Iza, aki lényegében igen melegszívű, szeretetre vágyó teremtés lehetett, engem talán éppen azért nem szeretett meg soha (akarata ellenére), mert az a paradicsom, ami őt másfél évesen kivetette, engem - úgy-ahogy - megtartott. S a későbben kifejlődött, Mami iránti fájdalmas és megdöbbentő gyűlölete is innen származott, és még Mami halála után sem oldódott fel. (Hatvan éves korában is elsírta magát, ha erre emlékezett. Ha a macskája a kölykéért harcolt, sírt, hogy neki nem volt olyan anyja, mint az a macska.) *** Csupán kis morzsák, amiket itt össze tudok szedni: Szeptember eleje lehetett9. Ragyogó őszi délután, ülünk Izával a tornác lépcsőjén. Mami nincs itthon, mi is csak most jöttünk valahonnan, az ajtó zárva, nem lehet bemenni. Egyszerre bentről valami nyávogás hallatszik. Mi lehet az? Törjük mindketten a fejünket. Macskánk nincs, Mami nem szereti, márpedig ez mindenképpen macskanyávogás. Talán a szomszédoké került 9 Zolii születése: 1917. augusztus 19. (Vajon hol rejtegette addig nagyanyám a gyereket?) 30
