Dávid Gabriella: Nana, mesélj! - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 41. (Nyíregyháza, 2010)
I. Két világháború között - Szülőfalum, Kerelőszentpál
duplán számítanak, s bár a tíz esztendő zöme háborús időre esik, nem mondhatnám, hogy emiatt volt sok. Inkább azt, hogy egy örökké kíváncsi, érdeklődő, mindenre figyelő gyermek lénye az emberré válás millió élményét szivacsként issza magába, ezért a kevés is sok lesz. Az egészen kisgyermekkor emlékei nem állnak össze, szétszóródnak. Nem lehetne őket sorba, mint a gyöngyszemeket cérnára fűzni. A gyereknek még kilenc-tízéves korában sincs időérzéke. Inkább szeszélyesen ugráló borsószemek ezek az emlékek, amiket tarka szoknyás, sárga kendős sátoros cigányasszony bőrrostán rázogat, s titokzatosan jósol belőle... *** Az udvaron fürösztő teknő vízzel töltve. Meztelenül állok benne, talán két- két és fél évesen. Körülöttem óvodás gyerekek uszítgatják rám a Bodrit: fogd meg, Bodri fogd meg... A Bodri rám ugat, s én ki-be ugrálok a teknőből. Bodrit később el kellett ajándékozni, mert mindig féltem tőle. Lehetséges lenne, hogy a kutyától való örök félelmem ezt a legkorábbi emlékképet rögzítette? Talán. Egyszer, nem is sokkal később, Róza, a cselédlányunk meglátogatta a nővérét, Trézsit. Engem is magával vitt. Mint a legtöbb paraszt háznál, a szoba legfőbb helyét a sok fiókos komód foglalta el, tetején csipketerítőn a legcsodálatosabb holmikkal. Számtalan különböző nagyságú virágos porcelán bögre. Színes, festett üvegpoharak, kancsók. Fehér porcelán kosár formájú sótartón kék üvegből kotlós, s még ki tudná felsorolni, mi minden volt ott. S mindezen mesebeli holmik közt egy fehér-barna foltos kis kutya. Egy pillanatra megakadt a szemem rajta. Trézsi észrevette:- Magának adom - mondta.- Nem, nem kell - tiltakoztam hevesen. De Trézsi már fogta, dugta volna a kötőm zsebébe, én meg kétségbeesett visítozással menekültem Rózához. Mert ugye a kutya, az kutya, ha porcelánból van is... kkk Udvarhelyen vagyunk nagynénéméknél, Ninikáéknál. Ők emeleten laknak - szerintem a padláson - és napjában tízszer leszaladok a tornácra - vagyis a járdára - mert az ugyanúgy betonos, mint a mi tornácunk odahaza. Sétálni is elmegyünk a Küküllő menti sétaútra. A filegóriánál elvesztem a szép piros-sárga pici gumilabdámat, amit Ninika adott. Nem találom... „Na, majd érte jövök egyszer" - sóhajtom hazamenet. •kick Ősz van, vagy tavasz, vasárnap, szürkület. Az évszakot drappgombos piros kabátom jelzi, a vasárnapot ünnepérző emlékem. Mami a favágó tőke felé 23
