Dávid Gabriella: Nana, mesélj! - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 41. (Nyíregyháza, 2010)
III. Tanítónőként Erdélyben - Köpec
Úgy képzeltem, hogy a csendőröknél elég lesz a „Csevegő Kata" módszere, de csak hozzátettem a végén, hogy ne kérjenek sokat, mert kevés a pénzem.- Ó, hát ezért ők semmit nem kérhetnek - biztosított az őrmester, s én várni kezdtem az eredményt. De az csak nem jött, csak nem jött. A dolog izgatott, gondoltam, elmegyek Szentgyörgyre Cserginéhez, ők nagyon befolyásos, ismert személyek, biztosan tud valamit mondani. Cserginé örvendezett nekem, s rögtön felajánlotta, hogy beszél az őrnagy- gyal, akihez a csendőri jelentések befutnak, jól ismeri a kis öreget. Telefonált is mindjárt az őrnagy lakására, aki azt mondta, máris mehetek hozzá, amíg otthon van. Cserginé külön meghagyta, hogy sírjak, ahogy csak tudok, mert az öreg nagyon lágyszívű. Sírva mesélgettem neki a bánatomat. Az őrnagy kutatva nézegetett:- A csendőr azt írta magáról, hogy veszedelmes kémnő - s atyailag mosolygott - mondja, nem akart magának udvarolni?- Nem tudom, szepegtem, csak annyi volt, hogy még februárban hívott a farsangi bálba, de én azt mondtam, hogy nem szoktam bálba járni, ennyi volt az egész.- Nahát, most figyeljen rám! Menjen haza Oltszemre, hiszen maga még tulajdonképpen mindig oltszemi illetőségű, s onnan kérje az erkölcsi bizonyítványát. Egy hét múlva jöjjön ismét ide, a lakásomra. Ment is minden rendesen, csupán az történt, hogy a hét közepén amikor már ismét Köpecen voltam, egy este megállt az őrmester az ablakom alatt és bekopogott. Vele volt a fiatal román pap is. Az őrmester rámförmedt, hogy itt és most, esküdjek meg a pap előtt, hogy ő nekem nem akart udvarolni!- Én nem esküszöm semmire, honnan tudjam, hogy maga akart-e nekem udvarolni, vagy sem?! De így, de úgy, majd ő megmutatja, hogy úgy sem kapok útlevelet, ő még a vonatról is leszed! Szegény kis papon látszott, hogy már nagyon mehetnék, egyik lábáról a másikra állt. Elmentek végül, de én nagy izgalmak közepette készültem a hét elteltével Szentgyörgyre. A busznak a falu közepén volt a megállója, én is egyik lábamról a másikra álltam, amíg vártam. Az őrmester nem jött, lélegeztem fel... De a falu végén stoppolt. Én elől lapultam, ő hátul ült, nem látott meg. Úgy okoskodtam, hogy én az őrnagyhoz megyek, ő meg a parancsnokságra, tehát mindenképpen megelőzöm, nem együtt futunk be. Az őrnagy ezúttal is atyai volt, az autójába ültetett, úgy vitt a parancsnokságra. De a kapunál szépen kitett, mert még neki is tilos nővel behajtani. Néhány perc múlva már ott voltam a hivatalos, tolmács nélküli kihallgatáson, és megkaptam az áhított erkölcsi bizonyítványt, amivel mehettem a pre- fektúrára. Az előszobában már ott meresztgette rám vasvillaszemeit az őrmester, de én, amilyen gyorsan csak lehetett, igyekeztem kifelé az ajtón.
