Dávid Gabriella: Nana, mesélj! - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 41. (Nyíregyháza, 2010)
III. Tanítónőként Erdélyben - Köpec
A prefektúrán szerencsém volt, várni sem kellett, senki nem volt előttem, az illetékes tisztviselő is bent volt.- Minden rendben van, talán egy-két hét múlva megkapja, amikor visszajön a minisztériumból hitelesítve.- Jaj, az nekem nagyon késő, hamarabb szeretném!- Hát akkor... 200 lejért meg lesz holnapután.- Nekem még az is sok!- Tudja mit, ha velem alszik, akkor már holnapra minden meglesz, s ingyen.- Azt nem! - mondtam, s majdnem bőgve hagytam ott az irodát, s mentem ki a parkba, ahol egy félreeső helyen kisírtam magam, aztán mentem haza lógó orral. Otthon másnap tanácsért mentem a jegyzői irodába. A kedves, idős agglegény segédjegyző a részvéttől majdnem megpuszilt, csak egy ügyes mozdulat védett meg. A jegyző már mérges lett:- Megállj, te csirkefogó - mondta, de nem vészjóslóan, hanem inkább egy kis góbéság volt a hangjában. S másnap már hozta is az erkölcsi bizonyítványomat, ami olyan tökéletes volt, hogy abban hibát senki nem találhatott, rajta volt a hosszú piros minisztériumi pecsét, aláírás, minden, ami kellett,- És csak 100 lejt fizet érte, nem kettőt - mondta a jegyző. Mehettem ismét Szentgyörgyre, de most egyenesen Cserginéhez, aki nem is teketóriázott, telefonált a prefektusnak, s pár órán belül kezemben volt első, keservesen szerzett útlevelem. Örömömet ismét a park eldugott padján élveztem ki, aztán vissza Köpecre a délutáni busszal! Az őrmestertől még mindig tartottam, ezért titokban és a legnagyobb sietséggel csomagoltam össze, Azokat a holmikat, amiket nem vittem magammal, egy nagy ládába raktam, s rábíztam a megyebíróékra. A naplómat elégettem. Magam meg hajnalban felültem a legkorábbi brassói buszra. Onnan majd az éjszakai vonattal mehetek Pestig. Igazából csak a vonaton, egy kicsit megnyugodva kezdtem el azon gondolkozni, hogy egyáltalán miért kellett ez nekem? Volt-e valami tervem? Bizony nem, csupán az, hogy szerettem volna többet tudni, látni a világból, ez a kíváncsiság sodort bele az egész kalandba. Az útból sokat nem láttam. Aradon túl, a határon átjutva tárultak elém a végtelen, már sárguló kukoricatáblák. Egy óriási sárga tenger - hát ilyen rettentő messze kerülök én most Erdélytől. Örvendezés helyett valami mély szomorúság vett erőt rajtam. 212
