Dávid Gabriella: Nana, mesélj! - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 41. (Nyíregyháza, 2010)
III. Tanítónőként Erdélyben - Köpec
bús tinó", már az Oltra sem volt kedvem lemenni fürdeni. Most azonban nem kellett annyira félteni. Egy kisbaconi iskolatársamat hívta meg a konferencia ürügyén a keresztanyja, majd meg Pistát is uzsonnára. Az ismerkedés sikeres volt, összeillőbb párt lámpással sem lehetett volna találni. B. Etus nem is igen vett részt semmiben, csak a templomba jött el időnként, rózsaszínű, fényes szatén blúzában. Én mindezt jóleső megnyugvással könyveltem volríá el, ha nem lett volna egyéb zavaró körülmény. Az történt ugyanis, hogy az esperes úr, aki úgy látszik engem jobban kedvelt, mint Nagy Pistát, minden előzetes jel nélkül kinevezett szeptembertől Köpecre. Pista erről még szerencsére semmit nem tudott, s nem sejtette, ha ősszel leszerel, mehet máshová, hiszen ő éppúgy nem volt véglegesítve, mint én. Bármennyire szeretnem is Köpecet, ez a dolog eléggé nyugtalanított. Én nem csak tanító, hanem kántor is voltam, de nem éppen a javából. A köpecieknek pedig férfi kántor kell, s ha én maradok, ebből előbb-utóbb baj lesz. Nem elég, hogy kikosaraztam Pistát, még a helyéről is kitúrom! Váró Gyurka is lejött pár napra a konferenciára, s egy beszélgetés közben ő is ugyanazzal állt elő:- Magának jót tenne, ha kimenne egy kicsit Pestre.- Hogyan lehetne ezt megcsinálni? - kérdeztem most már érdeklődve.- Kérjen egy évi fizetés nélküli szabadságot. S ezalatt Nagy Pista maradna, elvehetné Etelkát, én meg anélkül, hogy itt zűrt kavarnék, kimennék Pestre. De ezt már csak magamban gondoltam, ám a kérvényt nyomban elküldtem az esperes úrnak. A válasz hamar megjött és igenlő volt, de az igazi zűr még csak ekkor kezdődött körülöttem. A három ajánlólevél ugyan már a kezemben volt, de azt nem reméltem, hogy nagyon sokat ér. Ha beállítok bármelyikhez is, hogy: „itt vagyok, ragyogok..." Az öcsém, amikor megküldte a kölcsönkért pénzt, nagyon lelkes volt: gyere ki te is, Zsiga bácsi azt ígérte, rólad is gondoskodik, addig meg te is itt leszel a testvéreknél... A testvérekkel ugyan már évek óta nem leveleztünk, de ha Zolti ezt írja, akkor adva van a bázis arra nézve, hogy nem szélhámosság, amire készülök. Még akkor sem, ha Zsiga bácsira én nem tartok igényt, mert nem akarok ott maradni. Lakni lesz, hol... így kerülhetett aztán sor az útlevél-kérésre, ami annyi, meg sem álmodott bajt hozott a fejemre. Mindenekelőtt erkölcsi bizonyítványt kellett kérni a csendőröktől, akik ezt az igényt továbbküldték a kerületi parancsnokságra. Onnan a prefektúrára ment a megfelelő tisztviselőhöz, aki felterjesztette a minisztériumba, s onnan küldték vissza megfelelő piros pecséttel és aláírással. Hát ez bizony, hosszú út volt, s engem sürgetett az idő, mert a tanév kezdete előtt már el akartam utazni. Engem figyelmeztettek, hogy bizonyos „baksissal" az eljárást lehet gyorsítani. 210
