Dávid Gabriella: Nana, mesélj! - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 41. (Nyíregyháza, 2010)
III. Tanítónőként Erdélyben - Köpec
Attól kezdve, ha találkoztunk, el nem mulasztott volna velem egy kis tercierét. Egy alkalommal ő a szobája ablakában könyökölt, én meg az úton, az árok szélén álltam. Tárgyaltunk valamiről, egyszer csak a fejére üt:- Tudja, magának el kéne menni egy kicsit Pestre, az igen jót tenne, mondjuk, bár egy évre... Ez aztán soha nem jutott volna eszembe. Pedig az áttelepülés megint napirenden volt a családban. Az öcsém még a tél végén látogatott meg. Brassóban lett segéd, és a sok vagánykodás, meg a románokkal való verekedés után, hogy-hogy nem, cserkész lett, és „jó útra" tért. Az elmúlt nyáron a brassói nemzetközi cserkésztáborban is részt vehetett, ahol összebarátkozott egy pesti főcserkésszel, a Zsiga bácsival. Sokszor elbeszélgetett vele, és ő azt ajánlotta, menjen ki Pestre valahogy, most még nem katonaköteles, kaphat útlevelet. Ő majd gondoskodik róla, hogy állampolgárságot és állást is mielőbb kapjon. Addig majd segítik valamivel, lakás meg lesz Lajoséknál. Pénzt kért, hogy azt majd megadja, és elkunyerálta a hegedűmet, hogy azt most elég jó áron el lehet adni. A megyebíróék előlegeztek a fizetésemre - mert bizony a fizetés napja nem volt mindig fix. Zoltinak valóban sikerült kijutni, s az ígéret szerint meg is kapott mindent. Ügyes volt, jól dolgozott, hamar bekerült a Ganzba. Akkor aztán Maminak ültette a bolhát a fülébe, hogy menjen utána, hát ő is készülődött. De hogy én itt hagyjam Erdélyt? Olyan nincs! De az ajánlat most másképp szólt: egy évre, tanulni, látni valamit máshol is... Töprengésemből Fekete Nagy Mihály ébresztett fel. Az árokszélre mutatott:- Nézze, ott valami csillog! - Felvettem, egy magyar tízfilléres volt. Hogy került ide?- Tegye el, ez szerencsepénz! Éppen most, amikor erről beszélünk.- De hát mihez kezdenék én Pesten?- Adok vagy három ajánlólevelet. Egyet az erdélyiek otthonába, az igazgatóját jól ismerem. Egyet a KIÉ-be, egyet Áprily Lajosnak. Aztán lesz valami... *** Egyelőre azonban nem volt időm a dolgon gondolkozni. A Keresztyén Ifjúsági Egyesület idei konferenciáját Köpecre tervezték, azon nekem „házi- asszonykodni" kellett. Elérkezett ennek is az ideje. Csupa régi jó ismerőssel találkoztam. Bekerültem ismét a faliújság szerkesztőségbe. Egy alkalommal értetlenül álltam meg az ajtóban, mert mindenki nevetett, amikor beléptem. Aztán megmagyarázták a derű okát: tegnap délután három öregasszony ült a ház előtt és azon elmélkedtek, mi oka lehet annak, hogy a tanítókisasszony nem szereti Nagy Pistát, amikor Marisné is, Julisné is, Zsuzsané is annyira szeretik... Nagy Pista - éppen nyári szabadságon lévén, eléggé elrontotta a kedvemet. Nem szóltunk egymáshoz, de ha időnként megjelent, mint „egy bozontos 209
