Dávid Gabriella: Nana, mesélj! - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 41. (Nyíregyháza, 2010)
III. Tanítónőként Erdélyben - Köpec
nyelvre. Délelőtt-délután tanítottam, a románt meg külön kellett gyötörnöm. Az iskolának nyilvánossági joga nem volt, a gyerekeknek év végén román biztosok előtt kellett vizsgázniuk. Nem volt nagy csoda, ha iskola után hulla- fáradtan érkeztem haza. De ez nem számított, jó szívvel segítettem a tiszteletesnek a jegyzőkönyvek, számadások, meg mit tudom én, milyen könyvek mulasztásait rendbe tenni. Sokszor az éjfél vitte haza tőlem, amiért bizony nem nagyon lelkesedtem. Részben, mert nem szerettem, nem is bírtam soha az éjszakázást, részben, mert arra gondoltam, miféle szóbeszéd származik a faluban abból, hogy a tiszteletes éjfél után egy órakor surran haza a tanítónőtől?! Aztán, mikor készen voltunk, egy kis kárpótlás ígérkezett. Egyik presbiteri gyűlésen a tiszteletes felvetette, hogy szavazzanak meg a jegyzőnek 500 lej tiszteletdíjat. Megszavazták, s ezt igen szép gesztusnak éreztem. Vagy két hónapig vártam szó nélkül az 500 lejt, de mikor csak nem kaptam, megkérdeztem szerényen a tiszteletest.- Hát Gabi, mit gondol, azt nem magának szavazták meg, hanem Nagy Pistának! Annak szegénynek annyi a kocsmaadóssága, abba kellett fizetni valamit. - Ellák mindezt olyan körmönfont „székelyesen" mondta, hogy én soha nem tudtam meg, vajon maga is részese volt-e ennek az agyafúrt határozatnak. Csak gyámoltalanul és hitetlenkedve csodálkoztam, hogy ilyen is van... Nagy Pistáról már előbb is hallottam ezt-azt. Levelezett a barátaival, s jobban érdekeltem őt, mint ő engem. Volt nekem ennél több gondom és elfoglaltságom. S mindezt szívesen is csináltam, mert igen hamar megszerettem Köpecet és a köpecieket. Annyi értelmes, talpraesett, jóhumorú, vendégszerető, kedves emberrel még sehol sem találkoztam, mint ott. Sebestyén, Benedek, Bocz, Nagy... tíznél több név nem volt a faluban, de mind „nemes", még a disznópásztor is. Egy Sebestyén nevű, otthon ragadt heraldikus-festőművész (címertan-kutató) újította fel a templomot. A kazettás mennyezetet címerekkel és népi virágmotívumokkal váltogatva festette ki. De a régi címerek is megmaradtak a falakon körberakva. A falutól néhány kilométerre elhagyott lignitbánya árválkodott, kitermelése nem volt gazdaságos, belepte a fű, fa, gyom. Vasútállomás nem volt, a legközelebbi városba Barátra gyalog is be lehetett menni, pár kilométer volt csupán. A mi iskolánkat egy megvásárolt nagy magtárból alakították, de így is megtartotta magtár jellegét, meg aztán nem is volt rendesen befejezve. A földszinten volt két tanterem, de csak az egyiket használtuk, hiszen az iskola egy tanerős volt. Az emeletre színpadot, kultúrtermet szántak, meg egy takaros, szoba-konyhás lakást előszobával, kamrával, de az sem volt készen. Ez lett volna a második tanítói lakás, két tanerőben reménykedve. Nagy Pista olyan igazi falusi „kosta"72 volt, jó gégével, akár énekről, tanításról, akár mulatozásról volt szó. A tanítást sem hanyagolta el, megtette, ami 72 A falusi kántortanító gúnyneve. 201
