Dávid Gabriella: Nana, mesélj! - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 41. (Nyíregyháza, 2010)

III. Tanítónőként Erdélyben - Tordos

Hát ez mind nagyon csábító volt, főleg az esküvői ruha, ami különben valóban nagyon szép, ritka és drága dolog volt, a legfinomabb szádából készült apró keresztszemes mintával. De engem a román ruha már Váleniiben is égetett. Gyurikát próbáltam emlékeztetni, hogy már az elején sem így szólt az egyességünk, de ő ezt semmiképpen nem akarta elhinni, sem megérteni.

Szerencsére, azért nem voltunk mindig egymásra utalva. Eljött pap néni öccse, Imre Laci. Már úgy harminc éves lehetett, nőtlen pap, és nagy vadász. Mivel Gyurika is szívesen vadászott, hát elmentek őzlesre. Az őz meglett, s rendeztek az Olt partján flekken délutánt, ahová pap bácsiék, a tanítóék is hivatalosak voltak, így valami másféle szórakozás is adódott. Egyszer engem is elhívtak Irénkével, a tanítónéval, hadd lássuk, hogyan lehet őzet lőni. Mindenkit leállítottak egy bizonyos helyre, s erősen a lelkünkre kötötték, hogy meg ne moccanjunk. De mikor az őz megjelent a tisztás szélén, annyira megsajnáltam, hogy éppen csak akkorácska zajt ütöttem, hogy aznapra nem sikerült az őzpecsenye. Hát, ha aznap nem, sikerült másnap, persze nők nélkül. S Imre Laci volt olyan gavallér, hogy legnagyobb csodálkozásomra egy egész őzcombot küldött nekem.

Flekkensütés az Olt partján, középen áll pap bácsi (1936. augusztus 16.)

Lacit kislány koromtól kezdve ismertem, nemegyszer találkoztam vele pap bá- csiéknál. Olyankor is a vadászkalandjairól mesélt: hogyan sikerült puskavégre kapni azt az öreg bikát, amelyik bejáratta a vadászokkal a háromszéki hegyeket, s hány puskagolyó volt a bőre alatt, amikor végre terítékre került. Én mindig az állatok pártján voltam, ezek a históriák nem nyűgöztek le. Valahogy nem fért a fejembe, hogyan lehet egy pap szenvedélyes vadász is.

193