Dávid Gabriella: Nana, mesélj! - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 41. (Nyíregyháza, 2010)

III. Tanítónőként Erdélyben - Tordos

a nagy felnőtt „hoppá"-t játszik, az ágyamra huppantott. Fölém hajolt, nézte az arcomat:- Miért fél? - Hiszen egészen reszket! Engem valóban a hideg borzongatott, szinte vacogott a fogam is. Talán a tudat alatti énem fújta a riadót az ellen, amiről én úgy képzeltem, hogy a tíz körmöm majd minden végső esetben segít?! Felemelt, vissza a székre, még egy keveset beszélgettünk, ha lehet, még kedvesebb volt, s azzal búcsúzott, hogy minden héten fog majd írni... S én hittem, hogy mindez csoda volt, va­lódi csoda, s maradt is... Déváról még írt egy lapot, és Szegedről is, mikor visszautazott. Akkor már én is írtam, s egyik levelembe szerelmes verset csúsztattam. Na, nem én ír­tam, Emi adta egyszer lemásolásra. (Neki szép emléke volt.) A válasz nagyon egyenes és tisztességes volt: Az egész látogatása azért volt, mert valamire én azt mondtam még Déván, hogy „nekem minden mindegy már". Szóval neki - fi­noman megmondva - egy kis vakációs kaland lett volna az egész, és majdnem bocsánatot kért érte. így tört össze az én karácsonyi csoda-hitem. A cserepeket nem próbáltam összeragasztani. Lehet, hogy van ilyen találkozás is, de ne próbáljam én a má­sét utánozni... S biztattam magam, sűrűn, hogy azért „Valaki" csak vár rám, de nem ment nagyon könnyen. Főleg, mert a levelezéseimet is leépítettem. Babóval már nem leveleztem, Sinka Jóskának is megírtam, hagyjuk abba, - nem akartam egy barátnak már többet adni magamból. Ő ugyan az egészet az én „mesémnek" vette, nem is hitte, és felajánlotta, ha úgy érzem, hogy szüksé­gem van valaki segítségére, őt mindig kereshetem. J. Zolti karácsonyra papírból kivágott fenyőgallyacskát küldött gyertyács- kával, és úgy gügyögött, hogy nem lehetett válaszolni rá. Apámról semmi hír, Gizi Anyu is hallgat - hát ezek után le sem tagadhattam, hogy szomorú voltam. A tiszteletes időnként fürkészve nézett rám:- Gabi, maga megváltozott. Emi meg úgy próbált vigasztalni:- Gabit úgy sem venné el egy orvos. - Nem sértődtem meg. Ilyen esetről is tudtam, hiszen Lilly nénémnek azért szakadt meg egy orvossal a jegyessé­ge, mert Apa nem akarta berendezni a rendelőjét... Na, meg Emitől is hal­lottam, hogy az esperes egy kis rokonát szánta Bandinak, egy szegény kis fényképész lányt, de hát az nem való volt Bandihoz. Bandi nem anyagias, de igényli a szép lakást, a rendezett körülményeket. El tudnám-e képzelni Ban­dit, hogy Csöpivel az üres konyha padlóján guggolva petróleumfőzőn ebédet főz?! (Nem, azt tényleg nem tudtam volna elképzelni, bár Csöpiből is hama­rosan papné, majd meg esperesné lett!) Talán hallgatagabb is lettem, de az esti römizéseket is untam már. Sze­rettem volna valami mást, valami tartalmasabbat, mondjuk olvasni... Elol­vastam hát az Emi három könyvét, a tiszteletes Shakespeare sorozatát, meg 177

Next

/
Thumbnails
Contents