Dávid Gabriella: Nana, mesélj! - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 41. (Nyíregyháza, 2010)
I. Két világháború között - Székely udvar hely, Református Tanítóképző
Rózsika mostohája nem is volt mesébe illően gonosz, Márisné számára mostoha volt, aki miatt mindig, és újra el kellett siratni Rózsikát. Sírt Márisné, vele sírt Rózsika, kis dundi arca mindig maszatos volt a könnyektől. (Felnőve Serbán Rózsikából tanítónő asszony lett, Mihály Józsika felesége. Ügyes kis teremtés, nehezen lehetett a kis bőgő Rózsikéval azonosítani.) Ebben az évben nagyon hosszú volt a téli vakációnk. Sok hó hullott, az utak járhatatlanok lettek, s ilyenkor az iskolák tüzelő szünetet kaptak. Négy, talán még öt hétig is eltartott a vakáció. Leckét a tanáraink nem adtak fel. Részben, hogy ne könyvekkel, jegyzetekkel tömjük meg az utazó kosarakat, részben, mert tudták, hogy úgysem tanul otthon ilyenkor senki. Csupán Hermin néni adott négy-öt rázós egyenletet, hogy aki tudja, oldja meg. Meg Nagy Elemér ajánlotta figyelmünkbe a kötelező olvasmányokat, Akkor például Gárdonyitól az Isten rabjait. Meg írjuk le, „Miért is voltak ők Isten rabjai?" És aki akar, tanuljon meg egy Arany János verset kívülről. Én a Szent László legendáját választottam, egy kicsit hosszú volt, de mindig szerettem verset tanulni. Érdekes, ha néha megpróbálom felidézni, ezt még ma is tudom. Oltszem, annak ellenére, hogy országúiba esett, mégis csak Isten háta mögött volt. S most itt, az Isten háta mögött ez a vakáció mégis szebb volt valamennyinél. Apám karácsonya küldött 500 leje volt a kisebbik öröm, többet jelentettek a levelei, s én azokkal éltem, azokban éltem. Ha levelet kaptam tőle, még a nap is másképp sütött. Mert bizony ki-kisütött, ragyogott, csillogott a mező, ahova Mihály Emmával elkószáltunk a ródlival. Emma a „hatökrös" Mihály Jancsinak, egykori iskolatársamnak volt a nővére, pár évvel idősebb nálam, és már rég elvégezte a négy gimnáziumot. Most itthon nagylánykodott, és ment volna férjhez, de hát Oltszemen nem akadt más, csak egy-egy jegyző segéd. Került is egy, akivel Emmuska éjjel-nappal együtt volt, de aztán az ifjú ember mégis csak lelépett, s sikerült elmennie Oltszemről. Emma volt az a családban, aki egyszerűen nem dolgozott semmit. Ő csak élvezte az életet, amennyire azt Oltszemen élvezni lehetett, de mivel igazán kevés lehetőség akadt, halálra unta magát. így lettem egyszerre jó ródlizó partner. Először csak a Pali-Zsuzsin ródlizgattunk, de aztán elcsatangoltunk messze a mezőbe, dombra fel, majd lecsúszva a dombról... Egy alkalommal egészen a Zathureczky majorjáig jutottunk. Ott láttuk meg a román bács29 fiát - ide szegődtek - meg a kis szamarát. Addig magyaráztuk neki, hogy mit szeretnénk, amíg megértette, s kötéllel a ródlit a szamár után kötötte. A kis szamár majdnem hazáig húzott minket, a fiú meg mellette szaladt. Mami nem lelkesedett az ötletünkért, mondván, mi lett volna, ha dombról le a ródli nekiszalad a szamár lábának, az meg szokásához híven a két lábával hátra felrúg, s szépen homlokon talál pontosan engem, mivel kisebb lévén én ültem elől. így aztán a nagy élményt többet nem ismételtük meg. 29 Juhász, havasi pásztor 101
