„Ugyanolyanok, mint mindenki más ember”. Válogatás a Szabolcs-Szatmár megyei cigányság történetének forrásaiból 1951-1961 - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 40. (Nyíregyháza-Gödöllő, 2010)
Bevezetés
11./ A kisvárdai járásból: többszöri sürgetés dacára sem érkezett jelentés. Megállapíthatjuk tehát, hogy a cigánytelepen a szűrővizsgálatok nem minden járásban történtek meg, a fertőtlenítések, tetvetlenítések és a fürdetések azomban rendszeresen folynak. Az elmaradásokat a II. félévben igyekezni fogunk behozni. A Megyei TBC. Gondozónak két szűrő vándorröntgen kocsija, a Megyei Köjálnak a fertőtlenítések és tetvetlenítések elvégzéséhez fertőtlenítő és fürdetőkocsi áll rendelkezésre, amelyekkel beütemezés szerint végzik feladatukat. Az egészségőrök sem lettek minden telepen beállítva, ezt a hiányt is pótoljuk. A csecsemőhalálozás a régi szabolcsi területeken a cigányok közt általában nem rosszabb, vagy alig rosszabb az átlagnál, ellenben a régi szatmári részeken néhol kétszerese, vagy többszöröse az átlagnak, ugyanez mondható a tbc és más betegségek arányszámára is. Az ivóvíz ellátás terén a határozat meghozatala óta lényeges javulás állott be. Pl. a mátészalkai járásban 3 olyan cigánytelep van, /Ököritófülpös, Mátészalka, Mérk/ ahol nem csak a kutak felépítése, de ezek laboratóriumi vizsgálati lelete is kielégítő eredményt mutatott. A nyírbátori járás minden telepén el van ugyan látva ásott kúttal, azonban vízivásra nem alkalmas. Ivóvíz ellátás terén sok a tennivaló Nyíregyháza város, nagykállói, vásárosna- ményi és a többi járásban, ahol kevés telepen van ivóvíz és ezeknek a vize sem iható. A megfelelő vizet szolgáltató kútépítést községi, városi tanácsok segítségével szorgalmazzuk. A cigánytelepen WC-vel való ellátottság terén is sok a teendő, nagyon sok olyan telep van, ahol egyáltalán nincs WC, vagy ha van is nem felel meg a célnak. Néhány helyen latrina szolgál e célra, melyet megtölése (sic!) után betemetnek. Különösen azon telepeken észlelhető ezen javulás, ahol cigány egészségőröket állítottak munkába. AII. félév folyamán a községi tanácsok anyagi segítségével és a cigányok társadalmi munkájával a WC. építéseket is előbbre visszük. A közegészségügyi viszonyok javulását nagyban elősegítik a felvilágosító és ellenőrző munka tovább vitele a cigánytelepeken. A cigány iskolák további fejlesztése, cigányosztályok felállítása és általában a cigánygyermekek rendszeres iskoláztatása nagymértékben elő segítik az egészségügyi szemléletre való nevelésüket. Ezen a téren nagy feladat vár a pedagógusokra, de az egészségügyi dolgozók is sokat tehetnek és fognak is tenni a cigányok közt a rend, tisztaság jó ivóvízzel és WC.-vel való ellátottság terén, a községi tanácsok segítségével.Nyíregyháza, 1959 június hó 27 [aláírás]152 Dr. Moskovits Károly megyei főorvos, h. 152 Az iratot Moskovits Károly helyett szignáló személy aláírása olvashatatlan. 299