Egy Felső-Magyarországi köznemesi uradalom a XVII. század közepén. Ibrányi Ferenc urbáriuma 1656 - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 39. (Nyíregyháza, 2010)
A forrásközlés elvei és módszerei
35 A FORRÁSKÖZLÉS ELVEI ÉS MÓDSZEREI A forrásközlés során elsősorban a korabeli vélhető kiejtés megőrzésére törekedtem, az archaikus írásmód megtartása azonban nem csupán felesleges lett volna, de a szélesebb olvasóközönség számára már zavaróan is hatna. Éppen ezért a modern átírási elveknek megfelelően mai helyesírásunkhoz igazítottam az ékezethasználatot, a kis és nagy kezdőbetűk alkalmazását, a szavak külön- és egybeírását, valamint a központozást, értve ez alatt a túlságosan hosszú mondatok felbontását is. A nagy kedőbetűknél mindamellett mai helyesírásunk megengedő szabálya mellett a kor szokására is tekintettel voltam a fokozott tiszteletadást is kifejező esetekben: Atyám Uram, Néném Asszony stb. A magánhangzók hosszúságának jelzésénél is szem előtt tartottam a valószínűsíthető korabeli kiejtést, így pl. az é helyett álló i betűt hosszú í-vel írtam át: castily = castíly, szil {szél, ill. szélső értelemben) = szil, szína = szína, de már a vitatható kiejtés miatt az ép jelentésű ipp alakot megtartottam (nem írtam át íp-re). Ugyancsak mai helyesírásunk vagy a latin humanista írásmód, illetve a megfelelő hangérték szerint írtam át az u és v, valamint az i, j, y és y betűket (uyobban = újobban, keniér = kenyér). Az egyéb régies betűkapcsolatokat (ck, eö/eő, ts, gh, th) szintén a ma használatos formákra (kk, ö/ő, cs, g, t) cseréltem. Mindezek figyelembevételével például az eredetiben szereplő ackor, eösz, mack, nintsen, őtse, rétth szavakat mai helyesírásunk szerint közlöm: akkor, ősz, makk, nincsen, öccse, rét. Nem tartottam meg a kiejtés szerinti írásmódot a hasonulásoknál és mássalhangzóösszeolvadásoknál sem (adgiak, azomban, eskűtt, észt, igassag, megh jedczéséről, mingyart, sajáttyát), hiszen ezek szóelemző írásmódja (adják, azonban, esküdt, ezt, igazság, megjegyzéséről, mindjárt, sajátját) nem befolyásolja a kiejtésbeli sajátosságokat. Ugyancsak modern helyesírásunk szerint jártam el a mássalhangzók hosszúságának jelölésénél, ha az nem tükrözi az egykorú vélhető kiejtést: Attyám = Atyám, ben = benn, fen = fenn, job(ágy) =jobb(ágy), kővettkezik = következik, töb = több; elhagytam a kettőzött tárgyragot is: vámott = vámot. A latin que mintájára tapadó is szócska előtt és néhány más esetben megkettőzött nazális azonban valószínűleg az ejtésmódot jelzi, ezért ezt megtartottam: elsőbenn is, hajdann is, mostann is; emmellett stb. A kétjegyű mássalhangzók esetében az egyszerűsítés elvét alkalmaztam, de itt is megtartottam a vélhető kiejtési sajátosságot: egészszen = egésszen (de nem egészen). Egyes szavak ma is élő nyelvjárási vagy népies változata (pl. bőt, főd, hód, kikeresnyi) mellett más különleges (sajátos vagy vitatható kiejtésű) esetben is megőriztem a forrás eredeti szóalakját: edgyes, edgyütt (nem egyes, együtt), hadni (nem hagyni), korcsóma (nem korcsma vagy kocsma), réh (nem rév), talám (nem talán), tanál (nem talál), te- rempt (nem teremt), vadnak és vágynak (nem vannak), sőtt (nem sőt), zálog (nem zálog).
