Egy Felső-Magyarországi köznemesi uradalom a XVII. század közepén. Ibrányi Ferenc urbáriuma 1656 - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 39. (Nyíregyháza, 2010)
A forrásközlés elvei és módszerei
36 Mészáros Kálmán - A forrásközlés elvei és módszerei Egy-két esetben az az alapelv, hogy a modern átírás mellett is megtartsam az egykorú kiejtésmódot, olyan szóelemző írásmódra vezetett, amely a forrásban szereplő eredeti alaktól és mai helyesírásunktól egyaránt eltér: allapattya = állapatja, de nem állapotja. A tulajdonneveknél betűhívségre törekedtem, de a keresztneveket modern helyesírással közlöm (Balás = Balázs, Lőrincz, Leörintsz = Lőrinc, Sidmond, Sigmond = Zsigmondi). Ugyanakkor a sajátos kiejtésű névalakok (Ballabás, Mihál, Menyhárt) vagy a latinos ortográfia (Dienes, Christoph, Sophia) megtartására ügyeltem (azaz nem írtam át Barnabás, Mihály, Menyhért, Dénes, Kristóf, Zsófia formákra). NB. a Máté és Mátyás különböző névalakjaiban (Matthe, Mattiás) is tettenérhető ugyan a latinos helyesírás, de ezek egyike sem volt már eredeti, szabályos alak (Metheus, Matthias), ezért ezek megtartását már nem tartottam indokoltnak. Természetesen a becéző névalakokat (Geczi, Jancsi, Istók, Marci, Mihók) is megtartottam. (A Függelékben egyébként kigyűjtöttem a forrásban előforduló keresztneveket, amelyek így betűrendes jegyzékben is tanulmányozhatók, s itt valamennyi helyesírási változatot megadom.) A földrajzi- és családneveket már teljesen betűhív átírással közlöm, még akkor is, ha keresztneveket rejtenek. A kezdőbetűk ingadozó írását a földrajzi neveknél nem egységesítettem, mivel különösen a határrészek névanyagában nem mindig dönthető el, hogy a név részéről vagy értelmezőjéről van-e szó pl. az erdő, mező, rét stb. esetében (tehát pl. Deső Dombját nem írtam át Dezső dombjára). Hasonló bizonytalansági tényezők okán a földrajzi nevek i-képzős melléknévi alakjánál is megtartottam a nagy kezdőbetűt, néhány nyilvánvaló esetben viszont az eredeti kézirat kis kezdőbetűs tulajdonneveit nagybetűsre írtam át. Miután a rövid és hosszú ö/ő, ii/ű betűpárok megkülönböztetését célzó ékezetjelölés Ibrányi — és általában a XVII. század — íráskultúrájában nem fedezhető fel következetesen, e téren a tulajdonneveknél is a helyes alakot használtam: Gyűre = Gyüre, Gőmőr = Gömör. A rövidítések feloldását dőlt betűkkel jelölöm, amely ugyan modern átírásnál feleslegesnek tűnhet, két ok miatt mégis ragaszkodtam hozzá: egyrészt a kor szokásos rövidítései és Ibrányi Ferenc egyéni írásmódjának sajátosságai is tanulságosak, jellemzőek lehetnek, másrészt a bizonytalan esetekben éppen a kurziválás jelzi, hogy a szövegközlő feloldásáról van szó, amelyre esetleg más megoldás is lehetséges. (A forráskiadási gyakorlatban elterjedt másik lehetséges jelzésmódot, a hiányzó betűk szögletes zárójelben való pótlását a szövegképnek a folyamatos olvashatóságot is befolyásoló romlása miatt vetettem el.) A latin numerus közkeletű rövidítéseit (N„ No., Nro.) nem oldottam fel, és a florenus (f., fi., flór.), tallér (tall.), cubulus (cub.) rövidítéseit is csak akkor egészítettem ki, ha a ragozott alak illeszkedett a mondatszerkezethez. Néhány esetben ez csak nehézkes, erőltetett pontoskodással lett volna megvalósítható. Pl. :„... ezt is szegény Atyám s Anyám acquirálták volt az szőlővel edgyütt f. 300. ”—E mondatban feleslegesnek tűnt a rövidítés lehetséges feloldását („[per] florenos”!) keresni. Szögletes zárójelet csupán a tolihibából kimaradt vagy a mai értelmezés megkönnyítését szolgáló betűk, szavak esetén, valamint a szöveghiányok lehetséges pótlásakor alkalmaztam. A sajátos írásmódra, a kéziratban előforduló hibás alakokra szögletes zárójelbe tett felkiáltójellel utaltam: [!]. Ahol a mondatszerkesztés vagy az értelmezés is bizonytalan az eredeti szövegben, ott hangsúlyosabb jelzést alkalmaztam: [így!]. A kéziratban kihúzott, de ennek ellenére olvasható szövegrészeket hegyes zárójelek közé <...> tettem. A szöveg eredeti zárójeleit az Ibrányi által használt formában, kerek zárójelekkel (...) adtam vissza.
