Egy Felső-Magyarországi köznemesi uradalom a XVII. század közepén. Ibrányi Ferenc urbáriuma 1656 - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 39. (Nyíregyháza, 2010)
Szirácsik Éva: Egy XVII. századi köznemes birtokai és birtokszemlélete
16 Szirácsik Éva: Egy XVII. századi köznemes birtokai és birtokszemlélete teilen, tékozló jobbágyinkot, Ibrányi szereseket, az kinél jó földeket érzettek, azt is nagy ócsón úgy vették meg tőlök, könnyen hagyván szegény Atyám Uram is, már most nagy sok summára mondják". Dobszán volt egy peres szőlő, amelyet Marcza Lőrinc művelt, s Lánczy Gergely jogtalanul, erőszakkal („hatalmasul") vette el szerinte. Ibrányi vissza akarta állítani az eredeti állapotot, csakúgy mint a Dóczy Ferenctől örökölt szőlők után ötödrészben járó dézsmát, amelyet „eddig elloptak rajta”. Örökségét, akár a leányágak vitatott birtokrészét is figyelemmel követte. Gemzse faluban a felmenői oldalágán már említett „Nagy” Ibrányi Ferencné birtokrészét még az asszony életében elvette Károlyi Mihály. Ennek kapcsán így nyilatkozott: „ezt igen meg kell tudni, nem csak valami szín alatt vette-je el, illetne-jé engem, hogy tudná ember keresni az Károlyi fámiliától, ha válna valami jussom hozzá”. A gemzsei Oláh Tamás háza Ibrányi jószág volt, amikor Ibrányi apja perelt a leányággal, „elítélvén akkor hamissan az jószágot szegény Atyám Uramtól az Czemel és Péczi fámilia, ezt adták" Bodó Ferencnek prókátorságáért, akitől Barkóczy László vette zálogba, de Ibrányi magáénak gondolta. Bezdéden Péchy Gáspártól egy fél nemes kúriát vett, amelynek másik része Péchy Ferencé volt, ezért azt „nem akarja kimutatni, de vagy perrel, vagy atyafiképpen ki kell venni és elfoglalni, bizonságot tévén róla Peczi Gáspár”. Derzset a leányágak is bírták, de mielőtt a leányágaknak fel nem osztották volna, az Ibrányi rész — vagy ahogy nevezte „szer” — Derzsen kilenc egész telekből állt a kétszáz esztendős lajstrom és osztálylevél szerint, „az mint az régi emberek is informálnak ezen dologról”. „Zálogképpen valami csalárd szín alatt bír Barkód, mely ezen Ibrányi [szerből] szakadt ki, könnyen hagyván szegény eleim. Immár sem én, sem maradékim ezt törvény és pénz nélkül el nem vehetjük tőle. És noha ő bírja is most, de ugyan Ibrányi jószág. ” Minderről a Mikolicz Tamás előtt Chernél Györggyel kötött szerződés Ibrányinál van, amely bizonyítja, hogy Ibrányi Ferenc birtoka. Nem volt felhőtlen a viszonya rokonával, Horváth Ferencnével sem. Bodrogszente- sen Nemes György háza Horváth Ferencné része volt, amelyet az asszony, unokaöccse bosszúságára, Nemes Györgynek adott 300 vagy 500 forintért, sőt meg is nemesítette Nemes Györgyöt. A telek azonban a Golopy részből való ősi jószág volt, s e jogcímen Ibrányi a nemesítés és a telek átadása ellen írásban tiltakozott a leleszi konvent előtt. Ugyanakkor Golopon is viszály támadt a nagynénivel: „Kapdos ugyan Horváthné Né- ném egy fél teleken, Némethi Christophé félin — írja az ügyről Ibrányi —, de nem méltán, mert mikor Némethi Christoph megholt, megosztván jószágát, az Golopi része mind szegény Asszonyom Anyámnak jutott, s ő Kegyelmének adták. Azért soha nem kell hagyni, főképpen ha jobbágy akarna épülni rajta” — teszi még hozzá utódainak szóló figyelmeztetésül. Jellemző, hogy amíg maga Ibrányi szinte kereste a konfliktusokat, szülei korábban a viták elkerülésére törekedtek: Felgolopon még Ibrányi Ferenc anyja és Horváth Ferencné megegyezett, hogy a puszta telkek után járó réteket és a nemes rétet külön-külön mindkét fél egybeszakasztja a jobb gazdálkodás érdekében és „az egyezsígért, hogy az veszekedés eltávoztatódjék”. Ibrányi megjegyzi, hogy ezt csak addig kell fenntartani, amíg az üres telkekre ismét jobbágyok nem települnek. A birtokot a jobbágyok is károsíthatták. A Kántorjánosihoz tartozó Laskod, Kopán- telke és Vasvári puszták határa — mint egykor önálló falvaké — elkülönült Jánositól, s „az Jánosi parasztoknak ezekhez semmi közök” sem lett volna, „hanem kevés gondot tartván reá” Ibrányi felmenői, a jánosi parasztok részben az elődök „tékozló, részeges tiszttartóitűl”, részben Ibrányi Ferenc saját jobbágyaitól zálogba vették, „ki egy, ki két
