Krasznay Péter naplójegyzetei 1861-1916 - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 38. (Nyíregyháza, 2010)

Krasznay Péter naplójegyzetei 1861–1916 (Forrásközlés)

Július 9-én Nyíregyházán rendkívüli közgyűlés tartatott, melynek egyéb tárgyai között hosszabb vitára adott alkalmat a Mezőssy Béla és Meskó László volt államtitkárok által beterjesztett indítvány tárgyában hozott azon állandó választmány határozata, melyben az országgyűlés június 4-iki ülésében Tisza István elnök által elkövetett törvényellenes eljárás folytán, mellyel az ellenzékiek nagy részét az ülésből rendőrök által kivezettetvén, azokat az ülésekeni megjelenéstől eltiltotta, rosszallásának adott kifejezést. És úgy Tisza István elnök, mint Lukács László miniszterelnök ellen bizalmatlansági határozathozatal iránt terjesztett elő javaslatot. Egyidejűleg kijelentette, hogy egy előbbi, még 1909. évben hozott határozatra hivatkozással határozatilag kimondatni kérte, hogy óhajtandónak tartja a választói jog kiterjesztését. Azonban megnyugvással csak egy oly választási törvényt tudna elfogadni, mely a választói jogosultságot a magyarul írni és olvasni tudáshoz köti, és alkalmas arra, hogy a választásoknál a magyarság és a magyar nemzet igazi értel­miségének fölényt biztosítson. Mely ellen a kormánypárt részéről Kállay Tamás képviselő által napirendre térés indítványoztatván és névszerinti szavazás kéretvén az elrendeltetett, melynél az állandó választmány véleménye 140 szavazattal a kormánypártiak 41 sza­vazatával szemben határozattá emeltetett. Feltűnő volt ezen szavazásnál, hogy a kálvi­nista papok nagy része elpárolgott a szavazás elől, az ott maradtak pedig hárman a kor­mánypárttal szavaztak. Egyedül Vass Mihály esperes szavazott velünk, a pápista papok pedig velünk szavaztak. Régen mondom én, hogy a kálvinista papok bigottabbak, mint a pápista palócok, dohányosok. Azért nem kívántak a szavazásban részt venni, hogy a re­formátus vallású Tisza ellen ne kellessék szavazniok. * Július hó 24-én jelentkezett nálam Auspicz Bertalan helybeli bádogos mester avégett, hogy a lakházamon lévő mintegy 28 éves esőcsatornákat kijavítja. Azonban azokat ala­posan megvizsgálván, teljesen elavultaknak találtuk, s így ahelyett teljesen és egészen újak készítését határoztuk meg. Mégpedig, hogy tartósabb legyen, az egészet cinezett bá­dogból, éspedig az épület hosszában 25, a két végén 11-11 s így összesen 4 db levezető csövekkel együtt 60 méter hosszban szükségeltetvén. Méterenként 2 korona 80 fillérbe ke­rült, összesen 168 koronában a munkadíjjal együtt. Ugyanakkor bebotlott hozzám Kultsár István nevű korhely kőműves, aki a ház falainak külső kijavítását vállalta el. Pár nap alatt azt kevés híján meg is csinálta. Azonban vasárnap jővén közbe, augusztus 4-re hazament Beszterecre, ahol a kocsmán egy seres üveggel úgy képen vágták, hogy kórházba kellett mennie, s így a munka félbemaradt. Augusztus 10-én Hegedűs György ácslegény a tanyán a dohány hodály meggyengült oszlopaiból 7 db-ot újította ki, és a téli viharok által meg- düjtött [!] épületet tolatta helyre. S ezzel a tanyai épületek teljesen rendbe lettek hozva, az ól és lakóház a bérlő által kijavíttatva. * Katits Piroska unokám titokban abban munkálkodott, hogy jelenlegi állomáshelyéről 80 Tepláról most már Hőlakra magyarosított trencsénteplici fürdői állomásról Pozsonyba he­lyeztessék át, ami neki sikerült is. Azt hozván fel okul, hogy jobb lába térdizületében évekkel ezelőtt a debreceni ideiglenes barakk hivatalos helyiségében hűlésből származott reumatikus bajaival nehezére esik a jegykiadási szolgálat, melyet állva kell teljesítenie. Hol azután a teherfelvételi pénztárhoz könyvelői állást nyert, ahol irodai munkát ülve teljesíthet, és az állomáson nyert lakást. Mariska leányom Tomócról már volt őket * 356

Next

/
Thumbnails
Contents