Krasznay Péter naplójegyzetei 1861-1916 - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 38. (Nyíregyháza, 2010)
Takács Péter: Egy Szabolcs megyei honvéd-szolgabíró gondolatai a magán- és közéletről 1830–1916 között
szóló szellemi munícióval. Közszolga lett belőle. Olyan közösségi ember, aki főszolgabíróként a pontos és határidőre teljesített feladatvégzéssel szerezte meg a választáskor köz- felkiáltást eredményező népszerűséget. Országos figyelmet és kitüntetést érdemlő sikereit az árvízvédelem terén érte el. A naplójegyzetek műfaja, nyelve és stílusa A praktikum iránti érzék és gyakorlati hajlam vonul végig a jegyzetein is. Az ábrándnál, a mitológiánál helyénvalóbbnak tartotta a rideg valóság rögzítését. Mint a matematikusok, fizikusok és szerelők, nem kedvelte a mellébeszélést, és egyenesen irtózott a rombolástól. Az üres retorika és a politikai semmittevés, az ország állapotának rontása annyira idegen volt tőle, hogy az obstrukcióval gátolt országépités miatt a saját pártjától és Kossuth Fe- renctől is elfordult. 48-as Függetlenjségi] párttagként sem óhajtotta hátráltatni az ország előmenetelét. Lejegyzett adatai, tényei, politikai meggyőződései, értékítéletei bizonyítják, hogy sem a merev kategóriákat, sem a rombolást, sem a tunyaságot nem tűrte. Ezért is olyan nehéz hátrahagyott szellemi örökségének a műfaji besorolása. A szerzőjük hol naplójegyzetnek, hol emlék-jegyzetnek, hol csak emlékeknek, jegyzeteknek nevezi munkáját. Akik belelapoztak, nevezték már emlékiratnak, diáriumnak, naplókönyvnek. A diárium megnevezés nem volt idegen Krasznaytól sem. A szöveg alaposabb tanulmányozójában a fenti meghatározásokkal szemben hiányérzet támad. Több is és kevesebb is ez a munka, mint amennyit az említett műfaji meghatározások tartalmilag és formailag keretbe zárnak. Érzelmileg is, értelmileg is gazdagabb, legalábbis tágabb világ fészkelődött abba az öt füzetbe és néhány oldalra, amit 1916-ban maradékaira okulásul örökbe hagyott a szerző. Annyiban mégis segíti az utókort a jegyzetek közötti eligazodásban, a műfaji besorolásában, szándékának értelmezésében, hogy visszatérően hangsúlyozza: családja tagjainak, gyermekeinek és unokáinak okulására szánta feljegyzéseit. Bensőséges vallomásnak is, nyilvános gyónásnak is értelmezhetnénk hát, és intelemnek, erkölcsi jóra vezérlő kalauznak. Nincs azonban benne mentegetőző bűnbánat, vezeklés, és hiányzik belőle az erkölcsi prédikáció is. Itt-ott katonatiszt unokája pazarlásait ítéli el, de praktikus megoldást talált annak kordában tartására is. Megvonja tőle a nagyapai támogatást, és addig hajlandó költekezését, adósságait finanszírozni, amíg a szűkre fogott várható örökségének a koronában és forintban önkényesen meghatározott összege tart. Szelíd megbocsátással, de az örökségből való következetes kizárással irányítja jegyzői pályára, amikor adósságai miatt megfosztják hadnagyi rangjától. Megnyugvással tapasztalta, hogy a pazarló hadnagy falusi jegyzőként derekasan megállta a helyét, és a minimális írnoki díjból is fenn tudta tartani magát. Intelemnek, parainézisnek sem nevezhetjük igazán, legfeljebb néhány mozzanatában figyelmeztető erkölcsi példatárnak. Az írást tematikai sokrétűsége olyanná teszi, mint a végtelen számú és színű rózsa egy tőre oltott bokrát. Mint dús lombú fa alig megszámolható ága-boga, leveleinek és virágainak gazdagsága, melyek között — Leibniz óta tudjuk — nincs két egyforma, olyan ez a történet-mese és állapot-leírás. Talán életírásnak, létösszegző jegyzetsornak nevezhetnénk leginkább. Alig néhány sora, mondata szól direktben magáról az írójáról, mégis minden szóban, mondatban, ékezetben, helyesírási botlásban és germanizmussal vegyült bürokratizmusában Krasznay Péter van jelen. Szigorú apjától regulázott diák, majd az 34
