Krasznay Péter naplójegyzetei 1861-1916 - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 38. (Nyíregyháza, 2010)
Krasznay Péter naplójegyzetei 1861–1916 (Forrásközlés)
alakult küldöttség által, melyhez az eleve megállapított érdekeltségi arány szerint Kemecse 32%, Demecser 23, Vasmegyer 16, Kék 16 és Nyírbogdány 13%-kal járul, vagyis a 14 ezer korona építési árból Kemecse fizet 4480 koronát, Demecser 3220 koronát, Kék 2240 koronát, Nyírbogdány 1820 koronát, Vasmegyer 2240 koronát. Ugyanazon alkalommal a teljes számban jelen volt bizottsági tagok és a híd átvételre kiküldött Barna Bertalan miniszteri szakértő közbejöttével vizsgálat alá vétetett az ugyanazon úton lévő sényői csatorna hídja. Az annyira elgyengült állapotban lévőnek találtatott, hogy annak használhatósága kímélet mellett is pár évnél hosszabb időre nem reményelhető, s így a miniszteri kiküldött indítványára elhatároztatott, hogy ahelyett a jövő évben egy vasbeton híd építtessen. Az építés engedélyezése iránt szükségelt előintéz- kedések folyamatba tételével a járási főszolgabíró, Mezőssy László megbízatott. A főszolgabíró megbízatásában sürgősen eljárván, már szeptember hó 7-én megtartott hídépítési bizottság ülésében előterjesztette, hogy a tervezett újabb hídépítés megyehatósági jóváhagyását a megyei közigazgatási bizottságtól rövid úton kieszközölvén, az időveszteséggel járó pályázat helyett felhívott három vállalatot ajánlataik beadására, kik 47 közül Melokkó Péter budapesti cég ajánlata, aki az előbbi hidat is építette - 6600 korona értékben - elfogadhatónak mondatott ki. Mezőssy László főszolgabíró megbízatott, hogy vele a szerződést oly értelemben, hogy a fizetés csakis jövő év szeptember hó elején történik, haladéktalanul megkötvén, a híd felépítését még ez év folytán eszközöltesse, és a megyei útalapból legalább 1000 korona segélyt kérelmezne. * Két nagyjelentőségű esemény tartja elfoglalva a világot, melyek azonban még lényegileg teljesen eldöntve nincsenek. Egyike ezeknek a léghajózás tökéletesítése, és a repülőgép feltalálása. Másika a föld északi sarkának feltalálása. Az utóbbi azért is nevezetes, mivel majdnem egyszerre két amerikai lakos tudatja a világgal annak általa történt feltalálását. Éspedig olyanok, akik e célból már többször és együtt tettek kísérletet az Északi-sark elérésére, de sikertelenül. Most azonban külön tették meg az életveszélyekkel járó utat, éspedig Cook dr. a múlt évben, Peary Robert pedig a folyó évben,266 és mindenik április hóban. De Cook dr. is csak most érkezett vissza veszélyteljes útjáról, és mindkettő csaknem egyidőben jelenti az Északi-sark elérését. így ez még bővebb magyarázatot kíván, miután az eddigi szűkszavú táviratokból kétségtelenül meg nem állapítható, hogy Cooké-e a feltalálás babérja, vagy Peary-é? Vagy mindkettőjüké? * Sokkal nagyobb jelentőségű a légi utazás tökéletesbítése körüli lázas munkálkodás. A léggömbbeli felszállások már évtizedektől fogva szokásban vannak. Most azonban annak kormányozhatósága feltalálása foglalkoztatja az elméket. Éspedig úgy látszik, hogy az napról napra közelít a megvalósuláshoz. Zeppelin267 porosz gróf- kormánya által tetemes 266 Az Északi-sark meghódításának elsőbbségi versenye máig eldöntetlen. Egyik feltételezett első meghódítója Dr. Fredrich Albert Cook. O 1908-ban jelentette be, hogy elérte az Északi-sarkot. Bejelentését követően azonban pénzügyi zavarokba keveredett, s mielőtt bizonyságot szolgáltatott volna, börtönbe került, s megfosztották minden tudományos és erkölcsi sikerétől. Később ugyan kiderült ártatlansága, de soha nem rehabilitálták, és a földrajzi felfedezők közé nem vették vissza. A másik sikerre pályázó Robert Edwin Peary. Neki 1891-ben Gradiner Greene Hubbard adott át egy amerikai zászlót, hogy tűzze ki az Északi-sarkon. Több kísérletet követően, feltételezhetően 1909. április 6-án érte el a sarkot. Sokan azonban máig vitatják sikerét. Legújabban - az azóta ott megfordulók - azt vélelmezik, hogy Peary megközelítette ugyan 40 kilométernyire az Északi-sarkot, de nem érte el. 261 Ferdinand von Zeppelin (1838-1917) német katona és léghajóépítő 317