Krasznay Péter naplójegyzetei 1861-1916 - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 38. (Nyíregyháza, 2010)

Krasznay Péter naplójegyzetei 1861–1916 (Forrásközlés)

Egy forró nyári napon történt, hogy a Mikecz Júlcsa lánybarátnőit a pincéjükben lévő meggy vízzel traktálta. Ami akkor úgy készült, hogy az apró hályog kólikás [hascsikarós] meggyeket hordóba szedték, és reá megfelelő vizet öntvén, azt hűsítő italul használták. A menyasszony jó példát akarván mutatni társainak, a hideg italból oly mennyiséget meg­ivott, hogy attól kólikát kapott, melyből bélcsavarodás, abból pedig hányszékelés fejlőd­vén ki, a legszebb virágában díszlő 18 éves leányt pár nap alatt sírba, szüleit pedig örökös gyászba döntötte. Hogy az ezen év elején megjelent Szabolcs megye monográfiája feltűnő gondatlanság­gal szerkesztett mű, fentebbiekben foglaltakon kívül bizonyítják az ezen füzet 78. lapján előadott körülmények is. így efelett tovább értekeznünk felesleges. * Ezen évi február hó 22-én halt meg Demecserben pazonyi Elek Emil demecseri nagybir­tokos, aki a saját és neje birtokán kívül a gróf Hadik-Barkóczy-féle harmadfélezer holdas birtokot is bérelte, és abban is elég rendre intézkedett. Dacára annak, hogy valódi korhely fráter volt, a gazdaságát igen jól kezelte. Ifjabb éveiben huszár főhadnagy volt, és részt vett az 1859-iki olasz hadjáratban Solferinónál. Egy gránátdarab elszakított kardtokja alsó végéből mintegy arasznyit, a kard azonban kivonva lévén, épen maradt. * E füzet 90. lapján említve volt, hogy a régi megyeház árából Kemecsén egy szolgabírói ^ hivatalhelyiség lesz építendő, aminek egyik része, ti. a főszolgabíró lakása és egy börtönhelyiség ezen évben el is készült. Minthogy nekem lakásra szükségem nem volt, az e célra épült lakásba helyeztetett át a szolgabírói hivatal, amivel nekem kétszeres kel­lemetlenség okoztatott. Az ti., hogy az eddigi kényelemtől, hogy a hivatalom a szom­szédomban volt, meg lettem fosztva. Másik, hogy hivatalomba több mint félkilométer távolságra kellett járnom. Az általam pár év előtt vásárolt és kiépített ház pedig üresen maradt. Beleköltözött ugyan Kömerling Dezső járási végrehajtó, de soha egy krajcárt sem fizetett érte. Ezen kívül még azt a kellemetlenséget is meg kellett érnem, hogy hosszas szolgálatom 39. évében a bakszász [német] főispán, Feilitzsch Berthold teljesen méltatlanul és igazságtalanul fegyelmi eljárást rendelt el ellenem állategészségügyben felmerült állítólagos mulasztás miatt. Ugyanis Herczfelder Zsigmond kótaji gazdaságába előző év november 6-án érkezett Galíciából 130 db színes szarvasmarha, melyből 108 db sőre hizlalásra, 22 igás ökörül állíttatott. Ebből már előzőleg 60 db elkülöníttetett, és Nagymihályon állíttatott sőreólba. Ez utóbbiból egy darab ezen évi március 10-én állítólag ragadós tüdőlobban elhullott, miről március 20-án értesülést nyertem, minek folytán az egész állományt megvizsgáltatván, abban betegség gyanúja sem mutatkozott. S így azokat zár alá nem helyeztettem. Úgy számítván, hogy a marhák ugyan november elején érkeztek Kótajba, de a 60 db, mely közt egy betegség csakis március 10-én merült fel, a lehajtottaktól még szeptember hóban választatott el, s így a ragadós tüdőlob esetére rendelt félév bőven letelt. Mindamellett a vizsgálat ellenem be nem szüntettetett, hanem 60 korona fegyelmi bírság megfizetésére ítéltettem, amit én megfellebbeztem, és folyt ez ügy tovább, egészen az év végéig. Sőt újabb fellebbezés folytán átment a következő évre is. * Ezen évben már özv. Katits Istvánná leányom családjával Debrecenben lakott, oda lévén Piroska leánya kérelme folytán vasúti pénztárkezelőül áthelyezve. Ahol azonban azzal 149

Next

/
Thumbnails
Contents