Krasznay Péter naplójegyzetei 1861-1916 - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 38. (Nyíregyháza, 2010)
Krasznay Péter naplójegyzetei 1861–1916 (Forrásközlés)
nincsenek megelégedve, hogy Piroskának a harmadosztályú jegyek kezelését adták át, ami oly nagy forgalmú helyen rendkívüli terheltetés. * Ezen évi október hó 4-én kiadtam bérbe a saját tagos birtokomat Róth Farkas és Frischman Izidor kemecsei lakosoknak 1888 korona évi bérért. 1200 Dőlés holdját 16 koronáért, hat egymás után következő évekre, mely kezdődik 1901. évi január 1-jén, és végződik 1906. év december 31-én. Kötelesek a birtokot három fordulóra bevetve használni. 1901.év Ezen év március havában Piroska leányom Nyíregyházára járván, amint az esteli vonattal hazaérkezett, a vonatról leszállván olyan vértorlódásból eredő szédülést kapott, ami azonban pár perc múlva megszűnt, de utána néhány napig gyengélkedett. Addig változatlanul rózsa pirosságú üde arcszíne napról napra sápadtabbá változott. De különben élénk elevensége nem látszott megváltozódnak, úgyhogy az orvos az egészet a havi baj körül mutatkozó rendellenességből származódnak vélte, ami az ő korában, kivált oly kiváló erőteljességgel bíróknál és özvegyeknél fel szokott merülni. így a dolog feled napirendre tértem. * Április hó l-jén vömnek, Gönczy Istvánnak a budapesti egyetembeni tanuló 4-ed éves technikus öccse, Gönczy Sándor, Heufel Sándor budapesti építészmérnök laboratóri- ^ urnában, hol segédül dolgozott, valami kémiai vegyelemzéssel kísérletezvén, az ehhez használt szesz vigyázatlanságból lángot fogod és felrobbant, és az égő folyadék arcát és ruháit elborítoda. Segélykiáltással az utcára kirohant. Od egy fiákeres lováról a pokrócot lerántotta, hogy azt magára borítva a lángot elfojthassa, de a fiákeres durván elrántoda tőle. Akkor egy átelleni kapu alá menekült, hol a házmestemé nagykendőjét reáborítván a lángot elfojtotta. De már akkor mindkét keze, arca, a mellén és hasán a ruhák leégtek. így oly égési sebeket kapod, amelyek őt 24 óra alad a Rókus kórházban három fivére, Gönczy István evangélikus református lelkész, György honvéd főhadnagy és László kereskedelmi üzletvezető kaijai között kimúlt. Benne egy nagyra törekvő fiat veszted a technikai fakultás, aki máris találmányokon dolgozod, gépészmérnöki pályára készült. * Május hó 15-én szép ünnepélyt rendeztek a kisvárdai járásbíróság tisztviselői hivatalfőnöküknek, id. Vay Péter járásbírónak 40 éves szolgálata évfordulója és királyi ítélőtáblái bírói címmel és jelleggel történt kitüntetése alkalmából, melyen nászommal, Szikszay Pál megyei főügyésszel együtt megjelenvén, a társas vacsorán reggelig mulattunk. * Még a tél folyamán elhatároztam, hogy amennyiben már a 70. életévemet túlhaladtam, nem vesződöm tovább a most már a hivatalos helyiségnek lakásomtól majdnem egy kilométernyi távolságra történt áthelyezése következtében majdnem elviselhetetlen terheltetéssel járó főszolgabírói hivatallal, hanem beadom a nyugdíjaztatás iránti kérvényemet. Mit a főispánnal közölvén abban állapodtunk meg, hogy amennyiben ezen év utolján a hat éves hivatali ciklus lejár, azt megelőző november hó 1-től kérjem a nyugdíjaztatásomat, hogy ne kellessék az állást már választásig rendszeresen betölteni. Más oka is volt nyugdíjaztatásom iránti kérelmemnek. Ugyanis, mint az előző lapon említve volt, a Elerczfelder-féle állategészségügyben történt méltánytalan elmarasztalta150