Nagy Ferenc: A nyíregyházi zsidóság pusztulása. Forrásközlés - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 33. (Nyíregyháza, 2004)
A nyíregyházi zsidók pusztulása
A gettót magát a csendőrök őrizték, felügyelőjük itt is, mint Varjúlaposon egy SS tiszt volt: Dr. Siegfried Seidl. Itt is gyakoriak voltak az értékek és az aranytárgyak beszolgáltatását célzó verések és kínzások. A gettólakókat megfosztották emberi méltóságuktól, sőt ha keresztény ember akart segíteni rajtuk, azt is internálták. A gettóban a zsúfoltság elviselhetetlen volt. Azok közül a házak közül, amelyekbe a szerencsétlen embereket összezsúfolták, néhány még ma is áll - 60 év után csaknem változatlan állapotban. így például a Kossuth utca 30. szám alatt 45 fő lakott, a 13. szám alatt 141 fő, a Nyírfa utca 8. szám alatt 94 fő, a 10. szám alatt 165 fő, a 20. szám alatt 52 fő, a 28. szám alatt 93 fő. Fizikailag is lehetetlen volt biztosítani ennyi embernek a higiénikus életfeltételeket, de a fogva tartók nem is törekedtek erre. A gettót csak átmeneti tábornak szánták, így május első napjaiban megkezdték a gettólakók kitelepítését a gyűjtőtáborokba. A nyíregyházi zsidók számára a kitelepítés a végső út első megpróbáltatása volt. El kellett hagyniuk véglegesen az otthont, a barátokat, az ismerősöket. El kellett hagyniuk a várost, ahol felmenőik száz évvel ezelőtt megtelepedtek, amelynek tereit, utcáit, épületeit megszerették. A város központján átvonuló tömeg szomorú látványt nyújtott. Sokan megsiratták őket, de akadtak olyanok is, akik a Korona Szállóban hangos zeneszóval ünnepelték az eseményt. Május 15-e, az utolsó csapat elszállítása után Nyíregyházi (Szohor) Pál polgármester a templomból kijövet így hálálkodott: „Hála Istennek! Ez az első vasárnap, midőn városunkban zsidómentesen tarthattuk meg istentiszteletünket. " 48 A három gyűjtőtábor mindegyike tulajdonképpen egy-egy majorsági központ volt gazdasági épületekkel, pajtákkal, istállókkal, fészerekkel. Egyiket sem készítették elő ilyen embertömeg befogadására. Simapusztán az érkező foglyok készítették a gyűjtő tábor kerítését, ők próbáltak alomszalmát gyűjteni a hatalmas, 500-600 főt befogadó pajtákba. A fogva tartottak tisztálkodására csak a deportálás előtti napokban építettek ki egy vízvezetékrendszert. Az embertelen körülményeket fokozták a csendőrök és csendőrnyomozók kegyetlenkedései. T. J. kálmánházi születésű csendőrnyomozó feladata például az volt, hogy megfigyeléseket és nyomozásokat végezzen a fogva tartottak között, főként az értékek beszolgáltatására vonatkozóan. Ilyen „munkát" végzett Nagykállóban, Nyírbátorban Harangod pusztán és Nyírj estanyán. 1946. március 18-án a Nyíregyházi Népbíróság életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélte. A túlélő tanúk a következőkkel vádolták: „A harangodi gyűjtőtáborban összehívatta a tábor lakóit, kijelentette előttük, hogy mindenki úgy végezze a dolgát, ahogy őparancsolja, mert különben „itt döglöttök meg büdös, kommunista zsidók". Egyik alkalommal a korra és nemre való tekintet nélkül összeterelt embe48 Uo. 67. o.
