Nagy Ferenc: A nyíregyházi zsidóság pusztulása. Forrásközlés - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 33. (Nyíregyháza, 2004)

A nyíregyházi zsidók pusztulása

magát „status quo-neológ"-nak mondja. Ezzel is jelzi, hogy tagsága részéről mindig megvolt az akarat a beilleszkedésre, a helyi normák, szokások befogadására. „Már az első generáció tagjai között is van olyan, aki reverzálissal köt házasságot evangélikus menyasszonyával; vannak, akik felnőtt korban térnek át más egyház kötelékébe!"

30 A XIX. század végén az általánosan használt német nyelv visszaszorítására a hitközség az iskolában magyar műveltségű papot, a templomokban magyar hitszónokot alkalmaz. Általában elmondható, hogy Nyíregyházán éppen úgy, mint a dualizmus-kori Magyarországon a zsidók a modern polgári magatartás képviselői. Ott voltak a Bessenyei Körben, a Kaszinóban, a napilapok szerkesztőségében, a közhasznú alapítványokban, a szakmai testületek vezetőségében. Nyíregyháza zsidósága integrálódni kívánt és a város közössége ezt a törekvését láthatóan elfogadta. „Ez a toleráns együttélés városunkban a századvégi áttekintésekben közismert tény. Az irodalmi megörökítése elsősorban Krúdytól származik. O nyíregyházi; nem tagadja, hogy negyvennyolcas honvédtiszt nagyapjában olykor fel-fellobbannak antiszemita indulatok, de ő maga jellemzőként írja meg egy városháztéri padnak jelképes magyarázatát. Arról van szó, hogy a nyíregyházi sétatér mentén (a mai Kossuth téren) állt egy pad, amelyen ült Verzár István a plébános mellett Bartholomaidesz János, a lutheránus esperes, Lukács Ödön, a kálvinisták papja, valamint Fekete István, a görög katolikusok esperese. Ha a zsidó rabbinus történetesen arra járt, helyet szorítottak neki is a padon. Erről a zöldre festettpadocskától számítandó az új, a mai Nyíregyháza megszületése."

31 Amikor 1895-ben megjelent a XLII. törvény, amely az izraelita vallást a „bevett" vallásokkal egyenrangúnak nyilvánította, Magyarországon a zsidók polgári és vallási egyenjogúsága teljessé vált. Randolph L. Braham, a jeles holocaust-kutató a magyar zsidóság aranykorának nevezi a Monarchia időszakát. Ebben az időben a zsidóság zöme a magyar nemzet integráns részének tekintette magát, a magyarok pedig általában magukkal egyenlőnek fogadták el a magyarul beszélő, asszimilálódott zsidókat. A történelmi Magyarországon lélekszámuk 1910-ben „tetőzött", ekkor a 21 milliós népesség 5%-át tették ki.

32 Az aranykorban a politikai tolerancia alapja egy átmeneti érdekközösség, amely az országot vezető arisztokrata-dzsentri réteg és a fokozatosa erősödő, főként „idegen" iparvállalkozók és pénzemberek között fennállt. A zsidóság mindössze néhány évtized leforgása alatt, ha nem is vezető, de mindenesetre döntő szerepre tett szert az ország gazdasági, pénzügyi és kulturális életében. 30 Margócsy, 1993. 389. o. 31 Uo. 390. o.