Kovács László: Tanú vagyok - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 32. (Nyíregyháza, 2004)

II. Magyarországon

A beszállás alatti és utáni hangzavaron, a pánikhangulaton egy nyugodt, még csak nem is hangos, de szigorú férfihang lett úrrá: A kiabálás, jajveszékelés senkin sem segít. Saját magunk hátralevő idejének megkönnyítése, a fájdalmak enyhítése, a betegek, picinyek és öregek miatt is a csend, az egymás iránti türelem és megértés szükséges. Ne nehezítsétek meg egymás életét — annál is inkább, mert senki sem tudja pontosan, mi vár még ránk. A csendes, mégis határozott, türelemre intő szavak hatására ettől kezdve ő lett a vagonunk előjárója. Az utazás alatt mindenki tőle kért tanácsot, nála tett panaszt stb. A viszonylagos csend ellenére mindenki sírt, rettegett a közeli kiszámíthatatlan, az eddigi tapasztalatok szerint jóval nem kecsegtető jövőtől. A téma mindenkinél ugyanaz. Mi várható még a közelmúlt szenvedései után? Ekkorra már tudatosult, hogy a németeknek fognak átadni bennünket. A hol? a mikor? és a milyen célból? — voltak a kérdések. Ahogy teltek az órák, úgy nőtt az aggodalom, a beletörődés. Nem anyagi javait, elrablott értékeit sajnálta senki, nem azt siratta, hanem szerettei sorsa foglalkoztatott mindenkit. Ahogy emlékszem, vagonunkban közvetlen barátok csak a mi nagycsaládunk tagjai voltak. Az utazás során másokkal is felelevenedett néhány korábbi ismeretség. Számomra a megdöbbenés mellett az volt a meglepő, ahogy a gyermekek tűrték az éhezést, a bezártságot és az egyéb megpróbáltatásokat. Talán megérezték, hogy teljesen felesleges lenne a sírás a jobb körülményekért. A mi kicsinyeink szinte egész úton szótlanok voltak, tűrték sorsukat. Még Anci anya két gyermeke is főleg Lili anya vigasztalásával, segítésével volt elfoglalva. Szerelvényünk gyakran megállt. Ilyenkor egy-egy vasútállomás, vasúti megálló mellékvágányára tolatott. A vagonok ajtaját nem nyitották ki. A vízfelvételt vagy a WC-vödrök kiürítését nem engedélyezték. Előjárónk szavára lassan kialakult egyfajta helycsere-rend, ennek tudható be, hogy néhány alkalommal én is a szögesdróttal berácsozott vagonablak közelébe kerültem. Emlékezetem szerint hegyes-völgyes, fenyves erdőkkel borított vidékeken robogtunk, illetve állt meg szerelvényünk. Kis vasúti őrházak és állomások váltották egymást.