Kovács László: Tanú vagyok - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 32. (Nyíregyháza, 2004)

II. Magyarországon

Ahogy teltek a napok, úgy vált egyre jobban szóbeszéddé, hogy valahol a Főkormányzóságban vagy a Szovjetunió megszállás alatti területén vannak a németeknek — kifejezetten a zsidóság elpusztítására — olyan haláltáborai, ahol mindenkit megölnek Nekem ekkor állt össze a kép. Apunak a keleti fronton látott, hallott és átélt (az itthoniak által akkor még hazugságnak tartott) megpróbáltatásai, valamint Zoli bácsinak Németországban, majd Ausztriában szerzett tapasztalatai most velünk, nálunk ismétlődnek meg. Csak évtizedek múlva, a korabeli dokumentumok alapján derült fény arra, hogy a gettókba és gyűjtőtáborokba zárt százezrek további sorsának már a részleteit is eldöntötték május elején Magyarország zsidótalanítását irányító, szervező illetékesek. Az ÉK-Magyarországon és Kárpátalján április 16-a, É-Erdélyben pedig május 3-a óta fogva tartott zsidó lakosság elszállításának részletért a SEK és magyar partnereik május 8-án tárgyalták meg, és 9-én véglegesítették Munkácson. E tanácskozáson a megyék és megyeszékhelyek közigazgatási, rendőri és csendőri vezetői vettek részt. Döntés született, hogy az 1. és a 2. zóna közel 300 ezer főt kitevő zsidó lakosságának deportálására május 14. és június 11. között kerül sor. A konferencia légkörét, hangulatát jól szemlélteti néhány felszólalásrészlet. Ferenczy csendőr alezredes: „Ha keresztény a zsidótól átvett holmikat 48 óra alatt felhívásra visszaadja, mentesíteni kell az internálás stb. következményeitől." Szohor Pál, Nyíregyháza polgármestere: „Nem szabad visszahagyni egy zsidót sem, menjen mind!" Uray csendőr százados (miután már eldöntötték, hogy egy-egy tehervagonban 70 főt zsúfolnak össze): „ha a szükség megkívánja, 100 is mehet egy kocsiban. Berakhatok, mint a heringek, mert a németeknek szívós ember kell. Aki nem bírja, elhullik. Divathölgyekre Németországnak nincs szüksége. "