Kovács László: Tanú vagyok - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 32. (Nyíregyháza, 2004)

II. Magyarországon

kor, ideérkezésükig és itt is kijutott a verésből. Érdekes. Gyerekfejjel ugyan, de elég sokszor láttam a már említettek miatt a csendőröket „működés" köz­ben. De fa görbebottal és gumibottal felszerelve még soha. Eddig a karabé­lyuk tusával vagy a kard lapjával ütöttek. Ezek szerint ezek az új kényszerítő eszközök közvetlenül erre az alkalomra és célra, a zsidók verésére lettek rendszeresítve A sok szerencsétlen család között egymás láttán és a sok gyermek sírásának hatására pánik tört ki. Jajveszékelés, hisztérikus, tumultu­ózus jelenetek stb. A kakastollas kísérők és a benti őrök a tömeg lecsitításá­ra egyre jobban keménykedtek. A bot- és puskatus ütések ellenére a nyuga­lom, a csend nem akart bekövetkezni. Néhány figyelmeztető lövés — és az ordítozás, a hangzavar megszűnt. Egy csendőr tiszthelyettes az iskola lépcsőfeljárójáról üvöltve közli a soka­dalommal: Kussoljatok! Akik a most következő névsorolvasás során a nevüket hallják, személyi motozás miatt a tanári szobába és az igazgatói irodába köte­lesek bejönni. Aki ezt el akarja kerülni, az itt, a lépcsőfeljáratnál lévő asztalnál adja le az eldugott készpénzt, ékszereket! Most még következmények nélkül, de akinél ezt követően is találunk valamit, az nem a gettóba megy... (A mi csa­ládunk nevét nem olvasták.) Újabb pánik. A kiszólítottak közül ugyanis sokan hiába adták le az asztalnál a maguknál elrejtett pénzt, ékszert, személyi moto­zásukat mégis végrehajtották. A Róna igazgató bácsi irodájában megmotozott egyik ismerősünk mondta el, hogy a folyosóra való belépésüktől a motozás be­fejezéséig akár volt nála valami, akár nem, minden beérkezőt végigvertek az épületet megtöltő csendőrök. Mint elmondta, a bentiek nem csákóban, hanem kakastollas Bocskai-sapkában voltak, és csak pisztoly volt náluk. De polgári ru­hás csendőrnyomozókról is tett említést. Később az előbb már említett tiszthelyettes kihirdette, hogy a községi elöl­járóság által kirendelt szekerek megérkeztek. A gyerekek, betegek, gyermekes és idős asszonyok a csomagokkal azokra szálljanak fel. A többiek a szekerek mögött gyalogosan kötelesek menetelni a nyíregyházai gettóba. Felszólítot-

Next

/
Thumbnails
Contents