Kovács László: Tanú vagyok - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 32. (Nyíregyháza, 2004)

II. Magyarországon

át. Pajkos, rossz gyerek voltam, mégis elérzékenyültem, mert úgy éreztem, ez a találkozás végleges búcsú a korábbi, általam valóban kedvelt iskolánktól. Búcsú kiváló tanárainktól, akik oly sok türelemmel vezettek be bennünket a tudás rejtelmeibe. Most magam elé képzelem, ahogy a többi üldözött csoport e jog- és birtokbitorló inkvizítorok kíséretében elhagyta a szeretett és tisztelt intézet területét. Ekkor csendesedtek el véglegesen a nagykállói zsidó iskola termei és udvara, hiszen korábbi kis látogatóit elhurcolták Az utunkba eső utcákon mindenütt egyenruhások. Sok volt közöttük a próbacsendőr. Az iskola előtt és azon túl az úttesten keresztben, útelzárás gyanánt lovas csendőrök és két, a csendőrök által használt Steyr-Bäby pisze orrú személyautó. A szomszédok az ablakok mögül figyelték menetünket és a történéseket. E vasárnap kora reggelen egy civil lélek sem volt az utcán, csak a bátyus, csomagos csoportok és kísérőik Az iskola épületéhez érve a bennünket kísérő járőrparancsnok aput átadta egy addig ott posztoló társának, aki őt az iskolával átellenben lévő nagy udvarra kísérte. A járőrtárs bennünket az iskola udvarára terelt be. Ezt így csak a csendőrök által ismert névsor alapján lehetett megszervezni. Máskülönben honnan tudta volna a bennünket előállító idegen csendőrpáros, hogy neki aput itt majd át kell adnia. Mi ekkor még nem is gondoltunk arra, hogy akkor, ott, így, minden búcsúzás nélkül aputól ismét el kell válnunk. Az iskola udvarán (milyen szép tornaünnepélyeket mutattunk be itt az évzárók során!) óriási tömeg, hangzavar. A község zsidó lakosságának egy része, gyermekek, nők, férfiak már itt voltak, ide terelték őket. Az udvaron feltűnően kevés a fiatal- és középkorú férfi. Ekkor lehetett látni a muszos rendszer következményét, másrészt ekkor még nem tudtuk, hogy közülük sokat — mint aput — eleve a másik nagy udvarra gyűjtötték össze. A nagyapa szomszédságában lakó egyik családtól az iskolaudvaron tudtuk meg, hogy nagyapát és Zoli bácsit is a másik udvarba kísérték. Az udvaron, ahogy nőtt a félelemtől rettegő tömeg, úgy nőtt a hangzavar. A bekísért csoportok közül soknak (egyesek elmondása szerint) már ek-