Kovács László: Tanú vagyok - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 32. (Nyíregyháza, 2004)
V. A gépezet
1941. október 10-én Prágában Heydrich vezetésével tartott tanácskozáson (ahol több magas rangú náci mellett Eichmann is jelen volt) döntötték el, hogy a cseh zsidókat — keletre szállításukat megelőzően — egy gettóba kell telepíteni. Földrajzi helyzetét, építési jellegét, elzár hatóságát figyelembe véve két helységet: a Prágától délre 100 km-re fekvő Ratibort és Theresienstadtot tartották e célra alkalmasnak. Heydrich döntése Theresienstadtra esett. így lett Theresienstadt a Protektorátus zsidóságának — keletre való deportálása előtti gettója. Szerintem az a tény, hogy végül The res ienstadt nem csak a cseh zsidóságnak lett tranzitgettója, tulajdonképpen a birodalmi állampolgársági törvénynek és a Wannseeban hozott döntésnek volt a következménye. A birodalmi állampolgársági törvényhez kiadott hitleri rendelet 4. §-a szerint: „Zsidó nem lehet a birodalom polgára. Politikai ügyekben szavazati jog nem illeti meg. Közhivatalt nem tölthet be." E szakasz tulajdonképpen kettős célt szolgált: a zsidók visszaszorítását egyes területekről, majd kiszorítását a német nép életteréből. A törvény hatályát az Anschluss után (1938. március) Ausztria, Csehszlovákia szétdarabolása és Csehország megszállása (1939. március) után pedig a Cseh-Morva Protektorátus területére is kiterjesztették. A német élettér zsidóktól való megtisztítása, a kényszerkivándorlás irányítása, egyes esetekben annak gyorsítása érdekében 1939. januárban zsidó kivándoroltatási központot hoztak létre. E hivatal segítségével 1941. november 1-jéig Németországból 360 ezer, Ausztriából 147 ezer, a Protektorátusból pedig mintegy 30 ezer zsidó vándorolt ki. Ekkor megtiltották a további kivándorlásokat. 1942. január 20-án Berlinben Am Grossen Wannsee 56—58. szám alatti villában Hitler és Göring személyes utasítására az SS-, a Gestapo, a német közigazgatás, a külügy, a belügy, az igazságügy 15 képviselője tartott értekezletet az Endlösung der Judenfrage ügyében. A hírhedtté vált Wannsee-konferencián dolgozták ki az Európában élő 11 millió zsidó ipari méretű, szervezett legyilkolását. (Étvágyukra jellemző, hogy a brit szigeteken élő zsidókat is számításba