Margócsy István: „…Vedd szívessen csekély iratomat…”. Irodalom családi használatra. Margócsy József 85. születésnapjára. - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 31. (Nyíregyháza, 2004)

Margócsy József (1837-1917) versei - Elmélkedés az 1861ik évnek egy őszi vasárnapján

Szent hit a' nemzetnél." És hogy hittünk és szerettünk, Forró vággyal reméllettünk, Nem e rendjén volt e ez? Hiszen arra jó Istenünk Költé fel e vágyat bennünk! 'S a' természetre figyelmezz Te, kinek megnyilik szája Tetteink ócsárlására. Magad is „Nem lelkesülsz e fel, ha nézed Tavasszal az ifjú természet Miként képez, teremt? Nem hallod e a' lomb sóhaját, És a' patak csörgő moraját Nem érted, mit jelent? 'Sz, „A' virágnak megtiltani nem lehet, Hogy ne nyíljék, ha jő a' szép kikelet!" 'S hahogy még se hallgatsz el Kárhoztató nyelveddel, Tudd meg: hogy az isten ellen, Isten rendelése ellen Emeled szavad, - hitetlen! Avagy szólj és felelj, ha tudsz, Hogy ki költötte fel bennünk A hit,- szeretet,- reményt, Melytől dobogott kebelünk? Nem e a' jóságos Isten A' kinek szavára minden A mi fent van 's itt alant Akár csillag, akár hant, Fénylik, mozdul, virágozik? Nem e a' hatalmas Isten Ki akaratja szerint tesz Az égnek seregeiben, 'S kinek a' ki mondja: mit tészsz És megbántsa kezét, - nincsen." Hisz mi az ő törvényében Törvénye teljesültében Hittünk, szerettünk, reméltünk, 'S hál' Isten! boldogan éltünk. Mert ím' az elmúlt tavasszal Minden szépen fejlett, Szívünk édes boldogsággal Majdhogy bé nem tellett. Mint a' tavasz kis virága Fejlett szivünk boldogsága.