Margócsy István: „…Vedd szívessen csekély iratomat…”. Irodalom családi használatra. Margócsy József 85. születésnapjára. - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 31. (Nyíregyháza, 2004)

Margócsy József (1837-1917) versei - Elmélkedés az 1861ik évnek egy őszi vasárnapján

Sok jót vártunk azon hitben Hogy megsegít a' jó Isten. De hogy csodás az Úr útja, Szent könyvünk is annak tudja. Érzénk jőni hideg szelet 'S kebelünk majd megdermedett, Tönkre fogytak reményeink, Mint fagy alatt a' növények, 'S ezekkel érzeményink Megsápultak, - oda lőnek, 'S mi ügyünk fordulata 'S illetőleg csapás után, A' mély keservnek miatta El is vesztünk volna talán. De hogy keresztények vagyunk, Ez egyedüli szerencsénk; Mert az Úrnak szent igéje Új életet lehelt belénk. Megértettük, miként kelle, Imádandó szent Úr Isten! Hogy nem kell elszomorodnunk, Mint kiknek reményök nincsen. 'S azért az önbiztatásnak 'S a' minden vigasztalásnak Kútfejéhez el-eljártunk 'S a' menekülésre időt Szomjepedve vártunk, - vártunk. Újra hittünk és szerettünk, Forró vággyal reméllettünk. Erős hitű földmívesként Vigasztaltuk magunk ekként: Az Úr veszteségeinket Pótolandja talán másban, Nem csüggedünk, hanem hiszünk Az elérkezendő nyárban. 'S újra hittünk és szerettünk, Forró vággyal reméllettünk. Hittük: hogy a' kedvező nap Mindent, mindent felüdít még, 'S hogy bő aratáshoz fog majd Segítni a' jóságos ég. De hogy csodás az Úr útja, Ismét újra észrevettük, 'S mi czélja Istennek vélünk, Fájdalmunkban nem érthettük. Mert ím' a' nap heve alatt Melynek üdíteni kelle,