Margócsy István: „…Vedd szívessen csekély iratomat…”. Irodalom családi használatra. Margócsy József 85. születésnapjára. - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 31. (Nyíregyháza, 2004)

Clementis Róza (? -1880): A két jegyes. Regény

Még néhány holnapi szüksége fedezéssére maradt pénze Ödönnek melyből szoros gazdálkodás mellet félévig is élhete, ő takarékos élet vágyból e vagy elő sejtelem sugallatára szűkebre vonta költségeit. Naponta eljárt kedvesséhez s nála tölte élte legszebb leg boldogabb óráit, naponta több tökélyt több szellemiséget, s több kellemet fedeze fel benne, miszerént nem csupán a szerelem de a tisztelet is növekedék benne iránta - hanem miként az ég nem marad soká borútlan, úgy az ember kedéllyére is sző a sors gyakorta bánatos fátylakat. - A Szülőktől meg érkeze a rég várt levél, de nem oly örvendetes tartalommal miként azt a boldog pár gondola, a Szülők nem tágíták parancsukat, Auréliával mint nyilatkozatiak nem közlék Ödön lemondássát ellenben a legirígylendőbb Menyasszonyságai biztaták őt Ödön meg érkezéssekor - szilárdan maradának feltételeik mellet. - „Ha a parancs meg nem tartatik" fejezé be az Atya levelét, „ki tagadást von magára a makacskodó érezd fiú ha szavam érvénytelen előtted - ne nevez Atyádnak s házamat honodnak." A levéllel kedvesséhez siete a levert Ifjú közlés véget - s midőn át adá olvasássá alat hosszan nézte őt mely változást veend rajta észre - a leány át futa a sorokat s ki vevé értelmét s anélkül hogy az arczán honoló nyugalom leg kevésbé is ingadoznék, ő elvala rá készülve, s azért jelenleg leg kevesb fel indulást se idéze elő benne a tilalmas levél, némán nyujtá vissza Ödönnek - s egy ideig csönd volt közöttök, némán szemlélek egymást mintha a társalgás csupán szellemökre szorítkoznék jelenleg ők szemeikből olvasák ki a kérdést s választ, - végre Ödön töré meg a hosszas halgatást. „Ilda" mond ő „én nagyon szegény vagyok, most eljöt az idő mely eldöncse sorsomat jobb vagy bal felé, szólj, emlékszel e szavaidra s akarod e tartani? - ha meg nem veted ez árva kebelt úgy elég gazdag leend ha mindent elveszte is bírásoddal." „Míg az élet élnem hagy" viszonzá Ilda meg hatottan „én élnem hagyandlak Ödön" s keblére borúla az ifjúnak. „Még teszek kísérleteket" mond amaz, „meg nem szűnök könyörgő leveleimmel unszolni Szülőimet, s ha a válasz ismét tagadó leend akkor nem tartozom többé közéjök." Úgy leende az ifjú levelei sűrűn mentek egymás után, válasz nagy ideig nem érkeze reájok, nyugtalanul lesé a levél hordót, végre inassát öröm teli arczokkal látá bejőni, s e szavakkal nyujta át egy levelet, „Most kap ám az Úrfi igen sok pénzt, ily tömőt kis levelet éltembe se láttam még." Ödön örömében azonnal borra valót igére belőle kedvencz szolgájának, rögtön felbontá a levelet, kétségkívül Attyától jöve mert vonássait meg ismére a czímen. - De hah mit lát ben?!! saját leveleit mit egy idő óta irkált, felbontatlanul. - Az ifjú lemonda reménnyeiről, mely a Szülői békét illeté! -