Margócsy István: „…Vedd szívessen csekély iratomat…”. Irodalom családi használatra. Margócsy József 85. születésnapjára. - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 31. (Nyíregyháza, 2004)

Clementis Róza (? -1880): A két jegyes. Regény

Mit vala tennie mint hivatalért folyamodni - kis idő alatt sok barátra teve szert kiknek tehetségökben álla szerencséit elő mozdítani, s csak hamar utói is ért egy hivatalt, s B... városi Gőzhajó gyárnál mint tanúit férfiút felügyelőnek helyezek be. A hivatal kedvező volt, idejét s iparát nem czélnélkül használá fel az ifjú, jövedelme kényelmes életet igért mit hölgye kedvéért ohajta főleg, csinos egyszerű lakot bérle ki hova majd néhány nap múlva Menyasszonyát vezetendi be. Ki volt tűzve a nap mely össze kötendi őket, várva várak meg élhetni midőn sors s idő élnem szakasztja többé egymástól. Egy regelen nyugtalanul ált Ilda ablakában, nyugtalanul mert ki nem várhatá őt pedig oly rég lesi már minden felé - minden nap arra járt el hivatalában s minden arra menéssé alkalmával be jöve kedvessét üdvözölni, - a ma a váró hölgy ki nem lesheté őt - oly soká késik - de hol is marad - vagy át ment? de miért nem jöt hát be? Bús gondolatok vegyülő fellege borongot át a hölgy lelkén, oly kínt érze át a várás perczei alatt minőt még nem ismére életében. Végre zokogásba tört ki, s teli keservvel borúla barátnője keblére, kinek vigasztaló szavai eredmény nélkül hangzanak el fülén, ismét az ablakhoz közeleg s ím ép most mené arra most most oh s felnem tekint az ablakba sem - a hölgy ájult zokogásba merűle - az ifjú midőn át mené egy darabon a lak előtt vissza tére, de arcza oly feltűnő halvány oly zavart vala minő nem szokot lenni soha. „Mi bajod Ildám?" kérde meg ütközve zokogó kedvessén, s keblére szorítva kérdé őt ismételve, „szólj mi bánt Ildám?" „Miért késtél oly soká? s miért haladtad át lakunkat?" viszonzá szemre hányólag a csöndessülő hölgy. „Bocsás meg Ilda ma különös hangulatba vagyok, minden mi szorongásra hajlandó bennem mind fel van keblembe csigázva, s téged hasonlag talállak, mit jelent ez?" „Ah Ödön" zokogá Ilda „ma egy sejtelem üldöz mintha e nap elválasztna egymástól, meg lásd ma eljőnek szülőid, el rabolnak tőlem." „Ha úgy történnék" mond az Ifjú, „úgy maradj itt folytonossan hogy ha bár évek múlva is itt leljelek ismét" fájdalomtól elragadva szorítá jegyessét jobban kebelére, szemeiből egy vissza tarthatlan könny gördűle le mely végig futót jegyessé arczán is, mire az fel pillanta s ismét újulva folytatta zokogássát. „Rosz álmaim voltak" mond az ifjú „s tán téged is hasonló epeszt, látd gyermekség illyenen építni, légy nyugot még ismét vissza térek, Isten veled Kedvesem!" - s mielőtt el hagyá még karába zára őt hosszan s némán. Kissé nyugottabb lőn a hölgy, csak olykor zavarák fel keblét lázas érzelmek, miket ismét le csillapíta Kedvessé minél előbbi