Margócsy István: „…Vedd szívessen csekély iratomat…”. Irodalom családi használatra. Margócsy József 85. születésnapjára. - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 31. (Nyíregyháza, 2004)

Clementis Róza (? -1880): A két jegyes. Regény

„Nekem pedig az utóbbi, mert e bájos szép s oly sok szép tulajdonokban gazdag hölgyet méltánylani szerelemre nem tudom, óh Gonzón egy más sokkal magasztosb lény uralg e szűben, mely mint vezér csillag mosolyg éltem borúiból felém, óh Gonzón, e csillag fénnyé nélkül életem ki aludna. - Legyek bár földön futó kitagadtatva Atyám vagyonából s kebléről eltaszítva, őt még sem hagyom el. - Kezd el tehát a késérieteket én naponta nyújtandók rá alkalmat - jőj el holnap s én távozom akkorára." A két barát hőn öleié meg egymást, mindketteje jövője alap kövére vélt nyugodni, s annál hosszasb lőn a búcsú - végre egy egyet értő kézszorítással távozának. Azon idő ólta mindennapos leve Gonzón Szilériék szálássán, mint egy szerencse késérő ujítá meg naponta ostromait az égő szenvedéllyel szeretettet meg hódíthatni. Szilérinő udvarias szívességgel fogadá őt mindenkor mint fia baráttyát ki oly csatlakozólag füg barátságon, s fördői vendégek közt leg gyakoribb látogató, némi rokon szenvet érze szívében a jó ifjú iránt ki hű vezetőjök leendet s késérőjök mindenhova - nem sejté a nő, hogy a jó barát szép terveit akarja szét dúlni barátságával. Újult reményekkel majd ismét csüggedetten váltogaták egymást Gonzón napjai, töbnyire magán társalga Auréliával, elég alkalma volt a nyilatkozatokra, de hagyuk ezt - Ha társas körben találkozának, kölcsönössen meg külömbözteték egymást, egymáshoz vonzó hajlamból e vagy csak az egy Jegyessé baráttyát a más mint baráttya jegyessét? az utóbbi félt ismerjük, az előbbiről még korán lenne szólnunk. Lassan lejártanak a fördő holnapok őszre hajlót az idő, ritkultak a fák lombjai, tünedeztek alá - ritkultak a fördő vendégei is, vándor madárként költözének seregestől hazájukba. Szilériék haza szálítássáról egyéb érdekes megjegyzendőt nem mondhatunk mint azt hogy a Nők mindkettejének vis á vis-ja volt haza felé - Gonzón a hű barát hazáig kísérte őket, s egyszersmint hogy a Szülők fájdalmait enyhítendő legyen az elválás percein, miktől sokat igen sokat várt Gonzón. S végre elérkezének a napok mik elválásra intek az egybefűzötteket - teli háborgó érzelmekkel talállyuk Ödönt könyökére támasztot fővel, halvány arcza s tévelygő szemei határozatlanságot árulának el - szorongó helyzetben volt, de mégis mégis erőt veve rajta az ösztön, lehelletében bátorságot szít, egy eszme mely lelkében egy lényt mosolygó arczal tüntete fel lelkesedést inte neki s ő oda hagyá helét s gyorsan mené szüléihez, nyíltan vállá meg érzelmeit szíve vágyait, s könyörge ne utasícsák vissza Gonzón kezét, mert mond ő ihletetten Aurélia szerető hűn szerető szívet érdemel mint minő a Gonzóné - minő választ nyert Ödön szülőitől meg magyarázhatja magának olvasóm a következő sorokból, s az Ödön arczán végig futó nehéz köny csépből. -