Margócsy István: „…Vedd szívessen csekély iratomat…”. Irodalom családi használatra. Margócsy József 85. születésnapjára. - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 31. (Nyíregyháza, 2004)

Clementis Róza (? -1880): A két jegyes. Regény

Megtagadás s erőltetés egyszerre, gondolatba is elviselhetetlen - nem csodálható tehát ha az ingerültség kissé felfokozá az ifjú szenvedéllyét s túl ragadá a Szülők iránt tartozó gyermeki illem határain - „Tudom tehát" mond keserűn „mennyit teendnek értem - én gyermek mily hálás érzelemel ragaszkodtam Szülőimhez, minden legcsekéllyebb vonást mit érdekembe tevének szeretet jelének hivém, én bohó be nem látám Kegyetek nagyra vágyódásit miszerént boldogságom elémozdítássa helyt ön büszkeségöknek akarnak kiképezhetésemmel eleget tenni, tehát" mond keserűn „mennyit teendnek értem - én gyermek mily hálás - de jól van tehát legyek én az eszköz Szülőim boldogságára, ez szerencse nekem! - igen ez szerencse - dehogy e nagy szerencse közepet súlyt ne érezek testemen, ledobom e karikát s úgy valóban az vagyok minek gunyolám magamat." Az ifjú a lehető leggyorsabban perdíté le gyűrűjét ujjáról, s egy mozdulattal melyet hang felül nem múlhatot elhagyá Szülőit-s siete remény s kesergéssel vegyült érzelemmel Ildához, remegve közelíté meg lakát s csak hamar be is toppant a már ismerős szobában - de - leány helett Apát talált ben - látogatássá felötlő volt az öreg Förster előtt, s csak nem megkérdé őt miért jött - kimért hideg szívességei viseltetett az Ifjú iránt, de ez ki nyomozván gyöngébb oldalátt a szeszélyes öregnek kedvére iparkodék szólni, marháit földjeit dicséré, nézeteit helyeslé, ízléssit öszhangzónak találá az övével, s így lassan lassan bizalmasabb leve az öreg s társalgássá őszintébb lőn. - Végre leánnyá hol lettéről bátorkodék az ifjú tudakozódni, hidegen de egyszersmind gyöngéden hogy megne botránkoznék valamin a kérdés. Az öreg viszont gyöngéden válaszolá az Ifjú várakozássán felül szelíd hangon. „El utazót leányom, mond ő, Nővérem leánnyával ki árva maradt most szórakozás kedvéért vitte el leányomat s ha nélkülözhetem vissza sem hozandja őt többé, társa leend utazássain is, s én nem mondtam ellent - élvezze a világot, úgy is rég vágyót utazni s hogy vissza jöjjön e vagy nem kedvére hagyom, úgy is egyhangú napokat élt mellettem a szegény jó gyermek" fejezé be lágy hangon az öreg. Ödön némán halgatá őt, egy eszmén mélázót el - t. i. hogy ma második reménnyét láttya meg hiúsulni, de nem zúgolódék sorsa ellen, úgy láczék el vala rá készülve - szünet után meg kérdé hol leend lakássa ezután, az öreg nem tudá vagy nem akará meg mondani. S így minden reményéből kifosztva távozót az ifjú - távozót s két nap multával Szülőitől is, s egy halvány hölgytől - kit már ne nevezzünk Jegyessének többé!! (Kivonat) Az idő az Embernek legjobb orvossá, mint nem fárad mint nem törődik az Ember valamely dolog elnyeréssé vagy terhétől