Margócsy István: „…Vedd szívessen csekély iratomat…”. Irodalom családi használatra. Margócsy József 85. születésnapjára. - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 31. (Nyíregyháza, 2004)

Clementis Róza (? -1880): A két jegyes. Regény

Hazánk felső vidékén, csínossan rendezett helység úczája nyílik meg előttünk melynek művészileg rendezet sorai, körül övedző erdőcskéje oly sok gyönyört nyújtanak a szemlélőnek. A falu mint egy szélső részén csínos négy ablakú uti házacska áll, előtte sarampós kertecske terűi, benne virágok díszlenek, köztök zöldellő gyep pad magaslik, s rajta árva lyánka ül, - - oly szép oly kedves mint a kelő nap első sugarai, s mégis oly bánatos oly szomorú arcza, azt vélné az ember hogy éppen e bánat e busongás emelik ki szépségét. - Itt szokta Ilda napi fáradalmait ki pihenni, mélázva az alkonyon, a nap búcsú sugarain, végre virágain, kiknek harmatos szirmaikból hála mosolygott feléje, - a kedves ápolónőre. Majd vidám madárkák csicsergésse ébreszté őt perczekig tartó gyermeki örömre mi boldogok a kedves piczinyek nemük körében, gondola a lyánka, ön-eszméi törék meg lelkében az imént szülemlet vidámságot - mert hisz ő egyedül van, - nem enyelghet miként a madárkák, barát barátnő ismeretlenek valának előtte, bizalmas még senkivel se volt - még nem talált kebelt ki előtt feltárta volna szíve rejtekét - az árva mindenkitől mellőztetek eddig, zárt kedéllyű Attyja kerülé a társas köröket, futta az embereket, kik barátságát akarák meg közelíteni, - egyszóval magába vonult volt, egyedül mit dicséretére mondhatunk hivatalában pontossan végezte teendőit, s különczsége mellet is heles ügyvédnek tartatott. - Leánnyát kegyencz ként tekinté házánál, szeretetet nem ízleltete vele parancsai szigorúk haragja gyorsan múló volt, mint egy gazdasszonynak hozá őt haza magához a neveidéből, hol két évet tölte el, oly sokat ígérőleg kezde fejleni a hölgynek szellemi tehetsége, s műveléssé oly hamar elérte volna tetőpontját, midőn ki ragadá őt Atyja az intézetből, kéméletlenűl dobva be a gazdasság mindennapi gondjai közzé. Pihenve napi fáradalmai után ült Ilda kedvencz helén, a virágai közt elnyúló gyöp padon, - amint ismeretlen hangok közeigének feléje, bizalmas női enyelgés, majd kérdés, majd figyelmeztetésből ált a társalgás mely perczenként halhatóbb leve, a mélázó hölgynek ki figyelmes kezde lenni annyira felizgatá kíváncsiságát, hogy felemelkedék heléből, a virág padok közötti közép útra lépet ki - miszerént az úton jobra s balra el láthasson, s a hangok nem csalták fülét, egy sétáló pár közeige az uton, egy a gyermek éveket alig felül múló hölgy egy ifjú karján, lassú léptekkel mélázva élvezek az est gyönyöreit. Ilda megpillantván a közelgőket egy hajlamot iparkodék le küzdeni mely szökésre ösztönzé őt, de azon perczbe melyben határozássá két eszme közzé vala szorítva, szemei az ifjúéval találkozának s ő czövekként maradt meg helében, - az elhaladók teczőleg pil-