Margócsy István: „…Vedd szívessen csekély iratomat…”. Irodalom családi használatra. Margócsy József 85. születésnapjára. - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 31. (Nyíregyháza, 2004)

Pongrácz Miklósné Clementis Erzsébet (1831 -1916): Napló

va mindenünket egy Mamám sifonnyát és egy fiókos kasznyimat vive magunkal el mentünk Szécsénkére Kálmán jó testvérem és Ilonka jó gyermekemhez, kik a leg szívesebben fogadtak bennünket, a / pribeli szomszédaink is mind segéd kezet nyújtottak fel pakolásunkhoz, ámbár könyezve kisértek ki. Az őszi szüreteket Szécsénkén töltöttem, októberbe azután én elmentem Gyula vömmel Margócsival Aszódra ot töltöttem a telet, jó gyermekeim ot is szívessek voltak mindig hozzám. Mamám és Margitkám Szécsénkén / voltak, Margitka néha Podluzsánba és Újfaluba is időzöt, tavaszkor azután Margitkám el jött Aszódra és én azon a kocsin vissza jöttem Szécsénkére. Ámbár kedves othonomba végtelenül vágytam kivált hogy kedves anyámmal és Margitkámmal is eggyütt lehessünk de még is nagyon nehezzen adtam / rá magamat, hogy ismét Pribelre jöjjek. De az nyugtalanítót hogy szegény Kálmán nyakán hárman sokan vagyunk, egy más nélkül pedig végtelenül fájt az élet. Ugy azután csak neki bátorodtam és vissza mentem kedves othonunkba. Örömmel takarítottam ültettem, hogy haza térő kedvesseimet minél jobban fogadhassam. Még ők meg nem érkeztek, rideg napok voltak azok, de az adot reményt hogy nemsokára ők is el / jönnek. Miklós nem rosszaskodot soha, nyers természete a régi volt de leg aláb nem gonoszkodot. Nyár közeledtével aztán mind meg érkeztek Mamám Szécsénkérül Margitkám Aszódról, Pistám Szarvasról. Óh azok boldog napok voltak, a szűn időben el jöttek Podluzsánból is Margitka és Pista, vagy az enyé- / mek mentek oda, sokszor voltak eggyüt. Hányszor gyalog ki fáradva érkeztek meg. Miért is nem lehetet az ugy továb is? Mikor a gyümölcs kezdet érni, mily örömem volt ha gyermekeim onokáim eljöttek és adhattam nekik körtét, szilvát. Első évbe Miklós csak tartóztatta magát, de a / második évbe nyárba már szomorú napjaink voltak. Gyümölcs termérdek volt mikor a szilva kezdet érni siettünk szárítani és lekvárt főzni, de már az folytonos izgatotságban történt örökös lárma, veszekedés közt. Még sok szép szilva volt a fákon és sok téli gyümölcs de mink már nem gondoltunk vele. / Vendégség utáni napon a bortúl nagyobban utói érte a részegség mint a pálinkátul, már dél után hamaréb le feküdt. Istent kérve segélyül hozzá fogtunk a pakoláshoz, ő mellyen aludt nem kelt fel többet, holot máskor a leg kissebb neszre fel ébredt. Este holdvilágnál harisnyába láb uj hegyen járva hordtunk ki minden / holminkat a pajta mögé Pavlovkin Kata szolgálónkkal is, lehet képzelni milyen szorongó kedély hangulatba remegve hogy ha fel talál ébredni, Margitkám halót halvány volt a félelemtől és izgatotságtól hányszor el mondta Mamám nem fog az nekünk sikerülni, de én biztattam ne félj lyányom, az Isten fog segíteni, / és segített is, ot hagytuk a nekünk oly kedves othont. A holdvilág gyönyörűen világítót, még utolszor le térdeltünk és körül néztünk a puszta udvaron, csak egy czicza ugrált