Margócsy István: „…Vedd szívessen csekély iratomat…”. Irodalom családi használatra. Margócsy József 85. születésnapjára. - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 31. (Nyíregyháza, 2004)

Pongrácz Miklósné Clementis Erzsébet (1831 -1916): Napló

1862.év nov első estéjén, vasárnap születet ismét lyányom, melyet mamám mind igazi kereszt Anya tartót kézen. El jöt vele a keresztelésre jó Mari Minkám is, a lyánka neve Irén Borbála Judith. Zsiga testvérem egy hétig it mulatót mely idő alat Rózsa is it volt, jó el mult eggyüt az időnk, ha kivált idegenek zavarták / bizalmas körünkben. Azután el ment haza Zsigánk s jövő farsangba be sorozzák szegényt mert az első katonáskodásbúi más fél év múlva el bocsájtották őket. Vezérelje a jó Isten szerencsésen. 1863 év rám nézve igen szomorú emlékű. Oly sokat szenvedtem már életembe, nagyob része a lefolyt időnek ürömmel volt fűszerezve. Át éltem a szeretet nélküli jegybe járás örömtelen korszakát, / Utób ez meg volt változtatva, Miklóst mind férjemet becsülni tanultam s szerettem, későb mindennél jobban a világon. A sors üldözőt bennünket, zajos lármás napokat kellet meg élnem. Az Atyánk igen rosz természetű volt, kivált ha egy kicsit ivot mi igen gyakran történt, veszekedet, s akkor a leg borzasztóbb lármát verte a háznál hogy a szomszédok meg áltak a zsibajra. Mit érzettem illyen jeleneteknél a jó Isten tudja maga csak. / Kétségbe voltam esve, sokszor kértem a jó Istent változtasson sorsunkon, vigyen bár hová, csak eggyüt ne legyünk, töbször volt tervbe egy vagy más helre, de soha se sikerült. Kétségbe esésembe sokszor csak Gyuráné csillapított le, no de bár mennyit kellett is szenvednem, Miklóst véghetetlenül szerettem hát mindent eltűrtem, s ha el mult a fergeteg megint boldognak éreztem magamat. - Azonban egy idő olta Miklós véghe- / tetetlen durva kezdet lenni és desperatus, s ollyanokat tett ha bortúl még inkáb föl volt izgatva. Nem egyszer dudát is hozatot s dudáitatot magának, mind ollyan elszánt emberek szoktak. Terhére vót minden még gyermekei is a kiket eddig nagyon szeretet. Nem sok idő múlva el találtam a baját, melynek fölfödözésse villám csapásként járta át bensőmet, tépelődtem, éjeket töltöttem álmatlanul, hogy orvosollyam ki őtet, de a távol jövő még csak egy / remény sugara se derité fel lelkem sötét éjszakáját. Azt hittem, hogy meg kel őrülnöm, de végetlen szenvedéseimet nem fedezte volna fel senki, ha Gyuráné, ki minden perczbe látót, nem sajtolja ki utób belőlem látva az arczomon duló szenvedést. Minden áron válni akartam Miklóstúl mert abba meg győződtem hogy az ő szivében az én helemet más foglalta el, s ez szilárd határozatom volt inkáb szolgálni menni mint egy / férj kenyerét enni ki mást szeret. Csak okra vártam, mely elengedő lesz szándékomat véghez vinni, s meg tenni azt az el határzó lépést a ki örökre el választ férjemtől, a kit életemnél jobban szeretek, s kedves gyermekeimtől. Csak az a jó Isten tudja a ki látta álom nélkül töltőt éjeimben mennyit szenvedtem. Gyuráné el rontotta tervemet, mert tudatta Miklóssal szándékomat, s igy azután óvatossab volt, s én semmi ollyasnak / nyomá-