Margócsy István: „…Vedd szívessen csekély iratomat…”. Irodalom családi használatra. Margócsy József 85. születésnapjára. - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 31. (Nyíregyháza, 2004)
Pongrácz Miklósné Clementis Erzsébet (1831 -1916): Napló
szegény anyának három lyány sok, de első pillanatától a jó Istennek ajánlottam, ő nem felejtkezik meg rólok, és nem kívánom halálát egynek sem, Miklós is meg nyugszik benne. / Komáknak Záborszkyékat, Bandáékat és Mikulai Janit Horváth Katkával hítuk, melyek el is jöttek. 4dik Májusba volt a keresztelés, a lyánka neve Ilona Terézia A p ollónia Erzsébeth. Kedves Rózsám fáradozott, ő látta el a vendégeket és mind később hallottam minyájok előtt köz tetszést nyert. 1858.dik év febr. utolsó éjszakáján szombaton születet, Fiam hála a jó Istennek, azon örömér hogy már fiút és ép gyereket adott. Rózsának mindgyárt következő napon írt Miklós / el is jöttek mingyárt Janival, és nagy öröm részvéttel hogy már egyszer fiút adott a jó Isten. Rózsa it maradt egy hétig. 4. márcziusba volt a keresztelés. Komáknak Bendeék és terbegeczi Plachy Lajos, Bacsáékat hítuk meg és Cseri Bácsit Nyéki Zsuzsi Minkámmal, a gyermek neve Sándor Miklós József. Talán soha oly boldog érzésbe nem voltam mint most, hogy már Miklósnak be tellyesedett a kívánsága, adott neki az Úr Isten fiút, csak engedje a Minden ható Isten, hogy mindég ollyan örömünk lehessen benne, mint születéssekor volt. A jó Istennek ajánlom őtet szent kezeibe. Oly jó el múlt ez a hét az én kedves Rózsámmal, és ő is oly jól érezte magát. / írásommal viszsza kell térnem a múltba, a mi a leg érdekessebb tárgyak közé tartozik és a mi előszször történt mint Sándorkám születéssé, azt el mulasztottam előbb föl írni Rózsa testvérem egybe keléssé Mikulay Janival, mely November napján, azaz estéjén ment végbe Szécsénkén, fényes Nász sereg jelen léttében, csak az búsítot minket a testvéreket leg inkább hogy kedves jó anyánk, lyánya menyegzőjét csak ágyba betegen ünnepié. Csupán az esküvő alat jöt be ő is a palotába, néhány perezre, de a nagy erőltetéstűi azután még rosszabbul lett. / Az esküvőn minyájan a testvérek jelen voltunk. Kálmán Ságrúl a Sárpi Gyuri boltjába tanúit, onan jöt el én Pribelrűl, Zsiga pedig hon időzött. Pestre akarták őtet a gépészethez adni de még akkor nem akadt hele. Istenem akkor minnyájan eggyütt voltunk, talán utolszor az életben, - midőn ezeket a sorokat ide jegyzem, 1859. év augusztus napjaiba. Valamennyen szét vagyunk a nagy világba szórva, Kálmán Selmeczen, mert a múlt / ősszel Sárpitúl fel szabadult, most Selmeczen Cserva és Marsalkó kereskedéssébe segédkedig téppett szível hogy tőlünk oly messze vitte a sors. Rózsa Ebeczken leg alább mi ketten, közel vagyunk egy máshoz, ha nem nyomta volna a sors fejünkre a szenvedések tövis koronáját. És Zsigánk? Hol van ő jelenleg, nincs hang, mely választ adjon távol innen, idegen ég hajlatt alat, idegen ajkú nép között a zsarnok trón védelmezéssére, a pesti önkéntesek zsoldos zászlói alá szegődött 1859dik év máj 8kán. / Ot tanúit Pesten Riffel Károly gép műhelyébe. Ő most ránk nézve meg van
