Margócsy István: „…Vedd szívessen csekély iratomat…”. Irodalom családi használatra. Margócsy József 85. születésnapjára. - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 31. (Nyíregyháza, 2004)

Pongrácz Miklósné Clementis Erzsébet (1831 -1916): Napló

seredéssét Samu a ki szinte ot volt, meg igérte hogy ő el megy Losonczig Rózsáér csak odáig vigyük el innen. Úgy is lett első Júliusba el indultak (az Atyánk ment vele) Arióba éjszakára, majd a válás útig gyalog mentünk eggyüt, azután tépett sziwel búcsúztam el kedves Rózsámtul. / Már ezen az utolsó napon ollyan voltam, mind a kit fogdosnak ha el gondoltam, hogy el kell válnom kedves, hőn szeretett Rózsámtul. Soha nem érzet kin nehezült szivemre, ő is szegény sajnált engem is, kivált Emkátúl nehezzen vált el azt szörnyen szerette. Ki nem mondhatom minő fájdalmas érzésbe voltam mikor elősször be jöttem az üres szobába el menetele után, a hogy Emkét meg láttam mingyárt sirnom kellet s nagyobb ideig az után ugy láttzott hogy / számomra minden öröm kihalt e világon. A csernelyi erdészek Szoboszlayék, kikkel nem rég ösmerkedtem meg, nagyon felette jó emberek, s jó barátaink voltak az utolsó évben Mogyorósdon 1854dik és 855 évbe, melynek felét még Mogyorósdon töltöttük, leg inkább ő hozzájok és Bárdosékhoz mentünk el néha, s ők visszont hozzánk. Guldinyiékkal igen ritkán jöttünk össze, de ez a két család és a csernelyi plébános mindig jók voltak hozzánk, de kivált az erdészéktűl leg nehezebben esett el válni. 1855. Ámbár már utolsó évben borsodba nem írtam napló könyvet, de miután nagyobb része ottani életemnek le van irva, érdekesnek tartom onnan való el bucsúzásomat is fel írni. Az igaz már több helrül mentem el lakni de ollyan nehezzen sehonnan se váltam el mind Mogyorósdrúl, pedig ha el gondolom, vagy naplómat olvasom el ottani életem micsoda élvezet volt, mennyi bú gond s szorongásokon a jövő felül mentem keresztül, kivált ez az utolsó év, a jó Isten leg jobban tudja, menyi / búval volt terhelve rám nézve. Képzelheti bár ki érzéseimet adóságtól terhelten és ki maradni a hivatalból ámbár ebbűl szinte meg nem élhettünk annyian. Az Atyánk pedig az árendájábúl a ház tartáshoz ugy szólván semmi segítséget se adott. Mennyit kellet pótolni a füzeteshez gabonát és mindent, s az mind az urasságébúi ment mer se nekem, se Miklósnak egy krajczárunk se volt mikor Mogyorósdra jöttünk. Elég az ottan töltött életem nem nagy boldogság volt, de mégis, ott magam gazdasszonya / voltam. De attúl féltem, hogy Pribelen a hol az Atyánk lesz a fő rendelkező ösmerve őtet minő életem lesz majd. S még a sok minden féle jelenleg Hontba szárnyaló hirek Miklós hivatalábúl ki maradássá következtibe annyira kedvetlenítettek, hogy az se volt képes meg nyugtatni hogy szüleim testvéreim s Rokonim körébe megyek. Valamennyi jó ösmerősinktől könyek közt búcsúztunk, az utolsó vasárnapon meg / hitak az Erdészek minket Bárdosékat és a plébánost, Gyergyai Alajost (fel irom nevit hogy el ne feledjem) búcsú