Margócsy István: „…Vedd szívessen csekély iratomat…”. Irodalom családi használatra. Margócsy József 85. születésnapjára. - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 31. (Nyíregyháza, 2004)
Pongrácz Miklósné Clementis Erzsébet (1831 -1916): Napló
mentünk egy pillantatra. Mikorra Laszkáriékhoz értünk, már az Asszony öltözőt épen, de engem be bocsátót öltöző szobájába. Adott Mariskának 5 szakáikát és két ruhácskát, mely valaha az Etelkájé volt. Nagyon kedves asszony az a Laszkáriné. Egy ideig mulattunk ot, még befogtak s holmit el végeztek. Azután szándékunk volt ebédre Terbegeczre menni. Samu a mi kocsinkon jött, az Atyánk pedig és Mikulai Janka, mert ő is el kisértet bennünket, Dobrovicskivel mentek. Kiskeszibe érve a Bende udvarán a Plachy Lajosék szánkájából ép akkor / fogták ki a lovakat. Mink is be mentünk, s csak ugyan ot találtuk minnyájukat. P. Mariska sírt örömébe, még az ebédnél se tette le az ölébül Mariskát, étette örült neki. Ebéd után Edvárdné is oda jött, a kik szinte Kőkeszibe laknak a Matykó bácsi házába, miolta Julka meg halt, az öreg Zaborszkyné Ninka pedig Bendeékkel lakik. Este felé Terbegeczre mentünk, én Lajos bácsiékkal, a többi pedig a mi kocsinkon Mariskát Samu vitte az ölébe. Ot háltunk s másnap ebédeltünk is, hítuk magunkkal Marikékat is Szécsénkére. De Lajos bácsi meg kötte magát, nem eresztette semmi áron. Egy pillantatra Dubroviczkiéknál / is voltam. Szombaton dél után mentünk Nyékre, Samu is velünk sírtam, ahogy Nyéki Ninkáimat meg láttam. Magam se tudom, hogy mért öröm érzésem okozta. Katka szörnyen meg nyőlt, csak bámultak minnyájan látásomon, engem leg kevésbé se vártak, mivel irtam is Mamámnak, hogy semmi esetre se merek indulni olly hosszú útra, télbe kis gyermekkel és még terhes álapotba is. Este Erzsike mingyárt szoknyát szabót, s Katka sietve várta, hogy holnapra kész volna, Mariskának, fehér grádlibul. Szécsénkére irt Erzsike (a Postástól) hogy holnap el mennek ők oda a terbegecziekkel, de minket nem / is említet hogy meg lephessük kedvesseimet. Vasárna p, 8 j anuár. 854. Szécsénkére Tóni Bácsiék előre mentek, Mariskámat Erzsike vitte ölébe s azt terveztük hogy azt mondja hogy örökbe vette egy szegény tisztnétül. Mink elmaradtunk szándékossan, hogy ők jóval eléb érjenek be a faluba, ugy is lett, a mint le száltak a kocsiról, mingyárt leadták a kislyánt, s elmondták a ki gondolt cselt. De Mamám és Rózsa mingyárt megösmerték , hog y az az én l y án y om. Nem hagytak Erzsikének szólni se, végre mink is meg érkeztünk, az altányon (?) láttam álni Rózsát. Kedves Mamám s a többiek a tornácz ajtóba vártak már. / Kedves Apámat is láttam a kastélytúl haza felé jönni. Istenem, mennyi örömet érzettem azon pillantatba. Láttam Kedvesseim mind élnek. Boldogságot érzettem s mégis fentszóval, sirva fogadtam üdvözlésseket. Jó Mamám is könnyes szemekkel fogadót, Rózsa pedig arczát kötényébe rejtve zokogót. Óh ily boldog perez ezred évi szenvedést képes az emberrel felejtetni. Még alig rakodtunk le meg érkezett kedves apám ő is sirt a viszont látás öröme könyeket facsart szemeibül. Tera is régi szolgálója szüleimnek sirva ölelgetet. Mariskát kapták
