Margócsy István: „…Vedd szívessen csekély iratomat…”. Irodalom családi használatra. Margócsy József 85. születésnapjára. - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 31. (Nyíregyháza, 2004)

Margócsy József (1837-1917) versei - Elmélkedés az 1861ik évnek egy őszi vasárnapján

A' választ megkaptam, és te... Elkeseredve nagyon Azt felelted vissza nekem: „Bizony sokszor, fájdalom!" 'S e' válasz meghatott engem De kit is ne hatna meg, Ki érzéssel meg van áldva, Kinek keble hő meleg. Most tudom: hogy bágyadt lehet Kinek piros arcza van 'S hogy az a' ki szinleg boldog Hogy lehet boldogtalan.! 'S tudom azt is, hogy szín csak szín, Külfény mindig külső fény, 'S hogy mit érezni láthatunk, Nem valódi érzemény. Elmélkedés az 1861 évnek egy őszi vasárnapján* Jelige: „Elmúlt az aratás, elvégeződött a nyár, és mi meg nem szabadultunk!" Jeremiás, VIII. 21. „Megmarad a hit, szeretet, remény, ezek közül legnagyobb a szeretet." IKor 13, 13. Minden érkező tavasszal szép remények És ezekkel boldogító érzemények Kinek kebelében ne fejledeznének? Hiszen minden tavasz, úgy miként a' reggel, Hosszú álom után, munkára ébreszt fel, Megajándékozva kit-kit új élettel. Ha érkezik, fut előle A zordon tél, messze földre; Minden újul, minden éled, Megnépesűl a' természet. 'S hogy a' mi mélyen szunnyadott, Miként a' feltámadt halott - Újra élve - sóhajtozni kezd, Ki az, ki ne venné észre ezt? Megered, megszólal a' völgyi csörgeteg, Örömöt hangoztat a' liget, a' berek, * Kézirat; nagyalakú ívpapiroson, két hasábba írva; fogalmazvány.