Margócsy István: „…Vedd szívessen csekély iratomat…”. Irodalom családi használatra. Margócsy József 85. születésnapjára. - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 31. (Nyíregyháza, 2004)

Margócsy József (1837-1917) versei - Elmélkedés az 1861ik évnek egy őszi vasárnapján

Dicsdalokat énekel az erdő, Magasztalást zeng völgy, halom, És ezt hallja az azt értő: Tied, Uram! a' hatalom. És e' földön akkor van mennyország; Mert mindenütt látszik a' boldogság. Megértik egymást a' lények, Mint isteni teremtmények. A' szeretet munkál, teremt 'S egyesít - hol lehet - mindent. Ezenfelül reményzöld Ruhába öltözik a' föld, 'S a' tavasz, - ez' ég leánya, Virágokat hímez rája. A szeretet 's a' remény Lesz két szívből álló lény. Sok szép napot jönni vélnek, És boldogok, - mert remélnek. Igen! Igen! Az újuló kikelettel Minden alvó életre kel. 'S ha ez igaz, ha ez így van, Az ember kivétel lenne? Oh, volt nékünk is tavaszunk, Ki ne emlékezne erre? Mi is hittünk és szerettünk, Forró vággyal reméllettünk. Hittük: hogy a' kikelettel Új életre ébredtünk fel 'S hogy a' kegyelemnek napja nem száll le az alkonyatra. És szerettünk... Szerettük ezt az életet, Összecsatolt a szeretet, És sok, - előbb hideg - kebel A miénkkel dobogott fel. Szép volt ránk nézve az élet, Mint tavaszai a' természet. És reméltünk: „Egy jobb kort, mely után Buzgó imádság epedez Száz-ezrek ajakán", Reméltünk! „Szebb jövendőt, mint a' mult volt, Jobbat a' jelennél; Szebb jövőről régen él egy